Celeb

Hofi Géza feje elbír egy elefántot is – helyreállíttatták a humorista szobrát

Fái

Létrehozva: 2017.06.28.

Az ötvös kipróbálta, mit bír a humorista király szobra: lógott rajta egy darabig, de a mestermű meg sem rezzent.

Forrás: Csányi Kriszta

Kora reggel, fél hét körül érkeztek az ötvös mesteremberek a Nagymező utcába, hogy helyreállítsák azt, amit egy hónappal ezelőtt éjszaka a részeg randalírozók tönkretettek. Bőven elmúlt tíz óra, mire végeztek az aprólékos munkával, és visszahegesztették Stremeny Géza különleges szobrának ékességét, minden idők egyik legnagyobb magyar humoristájának, Hofi Gézának a fejét.

– Elkészült a mű! – mutatta Stremeny Géza szobrászművész. – Hétre értem ide, hoztam a fejet. Tíz után készült el a szobor, addigra szépen le is mosták. Szeretném megjegyezni, ha nincs a Komédiás kávéház biztonsági őre, akkor ki tudja, hogy mi lett volna a fejjel? Ha örökre elvész, újat kellett volna készítenem, ami minimum 250–300 ezer forinttal megdobja a költségeket.

A Budapest Galéria pályázatán Gere László cizellőr, közkeletű nevén ötvös nyerte el a felújítás jogát, aki két segédjével helyezte vissza Hofi fejét, nem is akárhogy.

– Lényegesen erősebb lett a rögzítés, a hegesztés, belekerült egy bronz rúd és rejtetten egy acélcsavar. Így már egy elefántot is kibír. Mert előfordulhatnak még itt tornamutatványok! – neveti el magát a szobrász. – Gere Laci rá is kapaszkodott a 95 kilójával, hogy megmutassa, mit kibír. Régi, jó szakember, nem véletlenül őt választották a restaurálásra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715106311
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715106311
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715106311
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715106311
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715106311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715106311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715106311
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"