Hét országra szóló lagzit csap a Szulejmán sztárja

Hét országra szóló lagzit csap a Szulejmán sztárja

Szulejmán
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 17. 20:00
Bors

Napra pontosan két hét van hátra Burak Özcivit legényéletéből. A Szulejmán sorozat Bali bégje három év együttjárás és fél év jegyesség után vezeti oltár elé szerelmét, a német-török származású színésznőt, Fahriye Evcent. A sztárpár lázasan készül a nagy napra, Fahriye jelenleg szinte csak azzal foglalkozik, hogy az esküvőn és a lagzin minden úgy történjen, ahogy azt megálmodták. 

A török sajtó megszellőztetett néhány információt az eseményről, így abban biztosan lehetünk, hogy a jegyesek nem sajnálják a pénzt álmaik megvalósítására. Állítólag a lagzit egy hatalmas villában rendezik, ahol a közel ötszáz meghívott is kényelmesen elfér. A pincérek, a ha­gyományos török és német ételek mellett, több különleges fogást is felszolgálnak a vendégseregnek, a menyasszonyi torta pedig egy valóságos cukrászati remekmű lesz.

– Fahriye ruhája már elkészült, és csodaszép. Több elképzelése is volt a menyasszonyi ruhát illetően, így két ruha várja, hogy aznap melyik mellett dönt, de az is elképzelhető, hogy menet közben átöltözik majd – kotyogta ki a színésznő egyik barátnője egy pletykalapnak. – Burakot nem érdekli, mennyi lesz a számla, csak az fontos neki, hogy boldognak lássa a sze­relmét.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a vendégek is ajándékokat kapnak a lagziban, a dekoráció is kisebb vagyonba kerül, a nászútról nem is szólva. Az ifjú házasok egy luxushajón élvezik majd a paradicsomi örömöket, mielőtt visszatérnének a dolgos hétköznapokba. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.