Harrison Fordék tesznek a korkülönbségre

Harrison Fordék tesznek a korkülönbségre

korkülönbség
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 17. 16:00
Bors

Tizenöt együtt töltött év után sem hűlt ki a szerelem Harrison Ford és Calista Flockhart között, akiket a 22 éve korkülönbség sem tudott szétválasztani. Hollywood legkülönösebb álompárja a Closer Weekly magazinnak adott interjúban mesélt a meghitt hétköznapokról.

– Azt gondolom, a humor az, ami mindenen átsegít minket – véli Calista. – Har­ri­­sonnal rengeteget nevetünk, számomra pedig a hu­mor létfontosságú. Ez az, ami még ma is életben tartja közöttünk a szikrát. A kor­kü­­lönbség sosem volt té­ma, va­lójában teszünk rá. Sőt én néha sokkal öregebb­nek érzem magam Harrisonnál.

Az Ally McBeal sztárja és Ford 2002-ben ismerték meg egymást. Nyolc év együtt­élés után vette el Ford Calistát, aki rajongott a férfiért, de ez nem jelentette azt, hogy minden filmjét látta.

– Nevetségesen hangzik, de sosem láttam a Csillagok há­borúját, fogalmam sincs a sztoriról, a nevek­rôl – mond­ta Calista. – Amikor Harrisont a hetedik rész forgatása alatt baleset érte, az asszisztense felhívott, és azt mondta: ne ijedj meg, nincs nagy baj, de Harrison lábára rászakadt a Millenium Falcon ajtaja, kór­ház­ban van. Nem értettem az egészet. Mi az a Millenium Falcon? Légitársaság? Azt hittem, leszakadt a repülőgép ajtaja, Harrisont meg kiszippantotta a légnyomás. Kicsit se voltam ideges, gondolhatják.

Ford persze nem a tudatlansága miatt szerette meg Calis­tát. – Az én felesé­gem egy angyal, tá­mogatja repülőszenvedélyemet. Még akkor is, ha néha lezuhanok… –  mondta Ford.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.