Celeb

Dráma: Vajna Timi papagája önmaga ellen fordult

Bors

Létrehozva: 2017.06.02.

Depressziós lett Vajna Tímea papagája – értesült a Bors. A modell péntek koradélután személyesen jelent meg a Mr. Funk üzletében, a nemzetközi fánknap alkalmából, ahol interjút adott lapunknak. A beszélgetéseből kiderült, hogy Timi két nappal ezelőtti hazaérkezése nem volt felhőtlen, az egy éves jákópapagájuk, amit itthon hagyott Andy Vajnával, depressziós lett és maga ellen fordult. 

#cocatoo

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés,

- Ezek a madrak annyira ragaszkodnak a gazdájukhoz, hogy alig fogadnak el másik embert – mesélte könnyekkel a szemében Timi. – Andy bár nagyon szereti szegényt, kevés volt, hogy a hiányomat pótolja...a madár egyik napról a másikra elkezdte kitépkedni a szárnytollait. Mintha öngyilkos akarna lenni. A bőréig rágta szegény magát, véresre, úgyhogy ma - pénteken - órákat voltunk az orvosnál – mondta a celeb, majd így folytattta. 

– A doktor szerint sajnos nem lesz jobb a helyzet, úgyhogy Andyvel most azon gondolkodunk, hogy hogyan utaztathatnánk ki hozzám Amerikába. Sajnos nem olyan egyszerű a helyzet, hiszen Los Angelesben egy másfél szobás pici lakásban lakom, két macskával...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731236_auto_resized.jpg
origo.hu

Ördög Nóra élő adásban hozta zavarba Krausz Gábort és Mikes Annát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22528_resized.jpg?avcount=1701600311
origo.hu

Kijev polgármestere megtámadta az őrjöngő Zelenszkijt, puccs jöhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A közöttük lévő szeretet múlhatatlan: zokogva borult Krausz Gábor nyakába Tóth Vera

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731099_auto_resized.jpg
vg.hu

Halált okozhat a népszerű fájdalomcsillapító mellékhatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730893_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt az öt dolgot bánják meg a haldoklók az utolsó pillanatokban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730783_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Bajban Zelenszkij: egyre több ukránnak van elege a háborúból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22529_resized.jpg?avcount=1701600311
origo.hu

Krausz Gábor beszélt a Mikes Annával közös jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16732068_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Föld leghidegebb városában -64 fokot is mértek már

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22533_resized.jpg?avcount=1701600311
magyarnemzet.hu

Nem mindennapi látvány: a kifutópályához fagyott egy repülőgép + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701600311
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem csitulnak a kedélyek: megszólalt a botrányos történtekről A Nagy Ő győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701600311
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2NBAm1TQnCCr-H4fkgVeQvE23eaVY21vs7XRtOybiQs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwNThiNzYzNjFkOTQzNjA4YWY2NzFlZDgxNGNjYmUy.jpg
Hűtlenség

Újabb magyar sztárpár válik: „Nagyon távol vagyunk már egymástól minden tekintetben”

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/228MaCwvniO7bvB2bxYdw0BAWhHuxBS68tHAG1BqP2A/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiM2M0MTU4NjgzMzQ2ZGU5NDRkN2ZiZDNjYjE0N2Uy.jpg
Találgatás

Meghan Markle mélyen hallgat a miatta kirobbant botránnyal kapcsolatban