Judy barátnőt nyert A Nagy Duettben

Judy barátnőt nyert A Nagy Duettben

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 14. 13:00
Nagy Daniella

Judy és Völgyesi Gabi hosszú évek óta ismeri egymást, de igazán közeli barátságba a TV2 műsora hozta őket.

– A szakma hozott össze minket, hiszen egy időben indult a karrierünk, és rengeteget találkoztunk egy-egy fellépésen – mesélte a Borsnak Völgyesi Gabival való ismeretségének történetét Judy. – Aztán közelebb hozott minket egymáshoz, hogy egyszerre voltunk várandósak. Gabi 2012. januárjában szült, én pedig egy hónappal előtte. A kismamaprogramokon gyakran összefutottunk, és egyre többet kommunikáltunk, igazán közel viszont A Nagy Duett kapcsán kerültünk egymáshoz. A műsort megelőző időszakban már elkezdett kiteljesedni a barátságunk, ami azóta is tart. Valószínűleg azért vagyunk egy hullámhosszon, mert nagyon hasonlóan alakult a szakmai és a magánéle­tünk is.

Hosszú is­meret­sé­gük ellenére, a két énekesnő korábban nem lépett fel együtt, az első közös produkciót is A Nagy Duettnek köszönhetik.

– A műsorban álltunk először közösen színpadra, és ez most vasárnap meg fog ismétlődni, amikor páronként adunk elő közös dalokat. Stresszelünk is mindannyian, mert elképesztően sok szöveget kell megtanulnunk, rá­adásul angolul. Talán a stressz miatt van, hogy vírus támadt meg, előfordult a héten, hogy egész nap az ágyat nyomtam – mesélte a Borsnak Judy.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.