Celeb

Csomor Csilla pályát vált, külföldön keres munkát

P. J.

Létrehozva: 2017.05.06.

Csomor Csilla úgy érzi, fordulóponthoz érkezett a pályája: komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy másik országban folytatja a karrierjét, illetve az életét.

Forrás: Bánkúti Sándor

A Barátok közt Berényi Zsuzsájaként éveken át mindennapos vendég volt a tévénézők otthonában. Belopta magát a szívükbe, szinte családtag lett. Ezért is megdöbbentő, hogy a tévés szereplései, színházi szerepei és önálló estjei ellenére a szakma peremére szorult. Olyannyira reménytelennek találja a helyzetét, hogy azt fontolgatja, elhagyja az országot, és esetleg külföldön próbál szerencsét, ha hamarosan nem áll be fordulat a karrierjében.

A Nemzeti Színháztól a Mátyás király térig

Csomor Csilla a főiskola után dolgozott a Nemzeti- és a Pesti Magyar Színháznál, egészen addig, amíg a Barátok közt című sorozatban kapott szerepet, ahol aztán nyolc éven keresztül személyesítette meg Berényi Zsuzsát. A magánéletét mindig óvta, kilenc évig volt komoly kapcsolatban egy férfival, akinek elvesztését sokáig nem tudta feldolgozni.

– Egyre többször jut eszembe, hogy váltani kell, és elmegyek külföldre, hogy ott próbáljak szerencsét. A hivatásomból egyszerűen nem tudom fenntartani ma­gam – nyilatkozta a színésznő az AcNews.hu-nak adott interjújában. A Borsnak további részleteket is elárult a merész tervről.

– Nincs ezen semmi meglepő. Manapság már egyre több ember fejében megfordul, hogy külföldön méretteti meg magát. Az utóbbi időben, minden küszködésem ellenére, falakba ütközöm. Ez egy ponton túl már el­gondolkodtatja az embert, esetleg nem vagyok jó helyen, és tovább kell lépni. Persze ezt rengeteg töprengés előzte meg, és a szívem szakadna meg, ha tényleg itt kellene hagynom a szeretteimet. Idén is megtettem min­­dent: több színházba beadtam az ön­életrajzomat, csomó helyre kiajánlottam az önálló estjeimet. Tehát küzdök még mindig, de lesz egy olyan pont, amikor már nem marad több energia, és új lehetőségek után kell kutatni – mondta lapunknak Csilla.

A váltás ötlete Csilla esetében nem csak az anyagiakról szól.

– Nem akarok olyan em­ber lenni, aki megkeseredett, és ezer tüske áll ki belőle. Nem akarok megcsömörlött művész lenni, aki már csak fújni tud a másikra. Meg fogom ezt előzni, és ha az kell ehhez, hogy elengedjem a hivatásomat, hát legyen! A gyerekekkel való foglalkozás és a tanítás amúgy is közel áll hozzám. Lehet, ezzel fogok foglalkozni a jövőben. Nyáron például lesz egy hétnapos színjátszótáborom és egy-két előadásom elszórva, de ebből nem lehet egy egészséges egzisztenciát fenntartani – sorolta a Mátyás király tér egykori lakója.

– Elfogadtam azt, hogy a világ ma a külsőségekről szól, ezért is határoztam el, hogy új formába öntöm a testem.  A belső tartalom és a szakmaiságom nem elég, ehhez egy trendi külső is dukál. Hát legyen, ha ez kell a népnek! Csomor Csilla volt, van, és ha hagyják, akkor lesz is – mondta a színésznő, aki ha elhagyja az országot, mindenképpen angol nyelvterületen telepedik le.

– Társalgási szinten tudok an­golul, de azzal a hivatásomat nem tudnám gyakorolni. Sok ba­rátom van például Kambodzsában, oda szívesen kimennék, de csak akkor, ha valamilyen formában kiélhetem a kreativitásomat. Az egyébként megfogalmazódott bennem, hogy az életem egy bizonyos szakaszán túl már csak fiatalokkal, esetleg gyerekekkel szeretnék foglalkozni, mert úgy érzem, át kell adnom az évek alatt felgyülemlett szakmai ta­pasztalatomat. 

Kiléptek a reflektorfényből

A legnagyobb sztárok között is akadt, aki kényszerből vagy önszántából „polgári” foglalkozásra váltott.

Karády Katalin: A II. világháború után egyre mellőzöttebbé vált a szakmájában, 1951-ben elhagyta Magyarországot. Három év alatt sok országban megfordult, míg először Brazíliában divatáruüzletet nyitott, majd később, amikor megkapta az amerikai vízumát, New Yorkban kalapszalont vezetett.

Krencsey Marianne: Ő is a tengerentúlon kereste a boldogságot. Húsz éven keresztül dolgozott bankban és egy nyugdíjintézetben, végül egy orvosi rendelőben végzett munkát egészen a haláláig.

Oszter Sándor: Szép pályát futott be fiatalon, de többre vágyott. Két évig volt a parádi üveggyár tulajdonosa, amin aztán továbbadott, de az idő alatt annyira megváltozott a színészszakma, hogy sosem találta többé igazán a helyét, ezért az üzleti élet felé fordult.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek