Jó éve van a Szinetár családnak, míg az édesapát, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatóját április 5-én Budapest díszpolgárává választották, 2014-ben Hámori Ildikó Kossuth-díjat kapott, lányuk, Szinetár Dóra babát vár. A színésznő így számolt be az örömhírről a Facebook-oldalán:
„Kedvesek! A hír igaz, babát várok. És bár szívem szerint még tartogattam volna kicsit a jó hírt, az élet (és a színházi kötelezettségeim) úgy hozták, hogy napvilágra került. De nem bánom, boldog vagyok – boldogok vagyunk mindannyian, várakozunk, izgulunk, egyelőre még a feladatokra figyelve.”
Szinetár Miklóstól először azt kérdeztük, milyen érzések kavarognak benne a díszpolgári cím kapcsán.
– Nagy öröm Budapest díszpolgárának lenni, hiszen budapestinek érzem magam, itt születtem és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy sok sikerem fűződik ehhez a csodálatos városhoz – mondta a Borsnak Szinetár Miklós. – Az külön megtisztelő, hogy úgy tudom, egyhangú szavazással szavaztak rám a városvezetők. Komoly megbecsülés ez.
Amikor a munka után az unokákra tereltük a szót, a direktor érezhetően felvillanyozódott.
– Óriási boldogság a családunk minden tagjának, hogy új kisbaba érkezik közénk – mondta elérzékenyülve. – Igazából nem számít nekem, hogy kisfiú vagy kislány lesz, nagy örömmel várom a kis jövevényt, szeretek nagypapa lenni. Azt kívánom, hogy Dóra gyermeke olyan legyen, mint az eddigi unokáim, mert akkor nagyon büszke és elégedett lehetek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.