Parkolópályán tartja a TV2 Erdélyi Mónikát

Parkolópályán tartja a TV2 Erdélyi Mónikát

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 23. 05:00
Persze, feltűnik időnként a képernyőn, de korántsem annyit, mint hajdan az RTL Klubon. Mit tesz az egyik legnagyobb nézettségű műsor exvezetője, ha új csatornáján jobbára csak szereplő lehet?
kbv

Erdélyi Mónika minden túlzás nélkül a magyar televíziózás egyik ikonja, a róla elnevezett kibeszélőshow egyike volt azon műsoroknak, amin először csodálkozhattunk rá a szocializmus után, hogy milyen is a kereskedelmi televíziózás. A Mónika-show cikkeket, híreket generált, adásait naponta kétmilliónál is többen nézték. Nem tévedés, a műsorvezető, és persze megmosolyogtató vendégei egyszerre, egy időben a teljes tévét néző lakosság közel felét tudták a készülékek elé ültetni.

Nem csoda, hogy az RTL Klubtól 2012-ben elcsábította a TV2. Aztán valami nagyon megváltozott: áthívták ugyan, de egy évig nem kapott munkát, parkolópályára került. Új csatornáján főzött a Hal a tortán adásában, ami nem túl nagy szerep, igaz, énekelt viszont A Nagy Duettben, s feltűnt az Édes életben is. Aztán eljött a várva várt pillanat, 2016. januárja, de ekkor már nem a fő­csatornán, hanem a Fem3 Cafén vezethetett műsort. 2016. augusztusától viszont a megújult Fem3 Caféban már nem számítottak rá. Azóta Móni­kát kerülik a televíziós munkák.

– Minden televíziós életé­ben vannak olyan időszakok, amikor nem tévézik. Szeretek tévézni, de nem kötelező nekem ezt örökké csinálni – mondta lapunknak Mónika, aki úgy tűnik, mára beletörődött, hogy nem halmozzák el műsorötletekkel.

– Egyébként örülök minden felkérésnek, de ha nem lesznek, akkor sem esek kétségbe. Vannak ötleteim, de azokról egyelőre nem beszélek. Mollival, a kislányommal van egy Youtube-csatornánk is, ahová az életünkből töltünk fel részleteket, de hogy ennek mi lesz a célja, még az is titok. Egyelőre csak jó móka nekünk – folytatta Mónika.

Megkérdeztük a TV2-t, hogy mi a tervük az ismét félreállított, rutinos műsorvezetővel, válaszukból pedig kiderült, hogy egyelőre műsorvezetőként nem számítanak Mónikára. Mindössze egy-két produkciójukban tűnhet fel, de csak szereplőként. 

– Erdélyi Mónika ezekben a hetekben is rendszeresen látható a TV2-n, hiszen évek óta ő az Egészség Klinika című, hetente jelentkező magazin műsorvezetője. Emellett pedig éppen ezen a héten tűnt fel a TV2 egyik legnépszerűbb műsorában, a Vigyázat, gyerekkel vagyok! címűben a kislányával, Olívia Johannával. Sőt Kasza Tibor hamarosan induló műsorában, a Pénzt, vagy éveket! című vetélkedőben is játszik majd. A jövőben is számítunk rá a műsorainkban – tudtuk meg a TV2 sajtóosztályától.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.