Nyolc év után visszatér Szorcsik Viki!

Nyolc év után visszatér Szorcsik Viki!

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 15. 19:30
Nyolc éve tűnt el a képernyőről, májustól ismét műsort vezet: Szorcsik Viki azt mondja, hogy szerencsés, mert mindig megkapja azt, amire vágyik.
GYLF

Nyolc évvel ez­előtt egy rövid ideig futó show-műsorral búcsúzott a képernyőtől, májusban azonban visszatér. Szorcsik Viki a Borsnak azt mondja, egy ideje készült a visszatérésre, de nem mindenáron.

– Modellként és színésznőként az elmúlt nyolc évben is elfoglalt voltam, szépen csendben tettem a dolgom. Szabadidőmben jártam a világot, és rövidesen már blogot is vezetek mindenről. Természetesen rengeteg műsorba hívtak eddig is, de nem vállaltam el, meghagytam ezt az örömöt a celebeknek, én nem érzem magam annak. Persze volt idő, amikor a szerződéseim miatt nekem is volt ilyen kötelezettségem, de ez már a múlt. Szabadúszó­ként saját magam döntök az életemről – mondta megkeresésünkre.

Egy ilyen döntésének eredménye az a műsor is, ami má­justól látható majd az RTL Klubon. Szorcsik Viki az év végéig hetven magyarországi hotelben hajtja álomra a fejét.

– Úgy érzem, szerencsés va­gyok, hiszen most is olyan feladat talált meg, amit mindig is szerettem volna, és amire vágytam. Igaz, azt vallom, a sikerért mindig meg kell dolgozni, én is így teszek a mindennapokban. Félre kellett tennem a terveimet is, idén viszont egész Magyarországot megismerhetem. Imádok utazni, ez már köztudott, úgyhogy ezt a műsort tényleg nekem találták ki – mondta a gyönyörű színész-műsorvezető, akivel idén az ország bármely pontján összefuthatunk majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.