A 80-as, 90-es évek nagy sikerű énekesnője újra itthon lép fel. Marcellina jótékonysági koncertsorozatot indít. Együttese billentyűse ugyanis vak, Marcellina így megismerhette a látássérültek világát.
„A jótékonysági koncertsorozat magába foglalja azt a három összefonódó tényt, ami végül is létrehozta az alap ötletet: a fehér bot, a fehér fény, és egy fehér szaxofon. A fehér fény Janihoz köthető, mivel mindig azt mondta, hogy ő csukott és nyitott szemmel is észlel fehér fényeket; a fehér bot a Vakok Intézetének jelképe; a fehér szaxofon pedig az én hangszerem. Ezen fehér »jelképek« egyesítik a közös célt, a pozitív életérzést, amit magunkénak tudhatunk. Úgy gondolom, hogy mind ehhez csatlakozva, egyben megerősítve a koncertek célját, az ott fehér öltözékben megjelenő közönség koronázza majd meg az eseményeket” – közölte Marcellina.
A közleményéhez friss képeket is csatoltak, így kijelenthetjük, Marcellina szinte semmit nem változott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.