Éva kapcsán a szívére hallgatott Stohl

Éva kapcsán a szívére hallgatott Stohl

albérlet
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 29. 12:00
Akár a mesében: Stohl András élete legnehezebb időszakában a színház kedves büfésnőjére bízta lelkének titkait – majd a szíve is az övé lett.
Bors

 Mesébe illő történet, mesébe illő szerelem – talán így lehetne összefoglalni mindazt, ami Stohl András életében most történik. A színész az elmúlt években a poklok poklait járta meg, majd most, ötvenévesen kapott új lehetőséget az élettől, és úgy tűnik, élt vele.

Néhány hónapja elköltözött a fe­leségétől, An­csi­kától, és egy fő­városi albérletben húzta meg ma­gát. A boldogság ráadásul éppen ott talált rá, ahol a legkevésbé sem számított rá: annak a színháznak a büféjében, ahol rendszeresen fellép, egy gyönyörű, fiatal „büféslánynak öltözve” érkezett meg az életébe az igaz szerelem. 

– Stohl az előadások után és előtt is gyakran ragadt ott a büfében, Évával egyre többet beszélgetett, és lelkének féltett titkait sem hallgatta el előle. A bizalmi kapcsolat szorosabbá fűzte a barátságukat, amely egy szempillantás alatt lobbant lángra – mondta egy neve elhallgatását kérő informátorunk, aki szemtanúja volt mindennek.

A Bors úgy tudja, Éva azóta ott is hagyta a színházat, Stohl azonban természetesen úgy segíti őt mindenben, ahogy ez egy igazi lovaghoz és társhoz illik. Munkatársaink két nappal ez­előtt egy csendes étterem teraszán pillantották meg őket.  A színész és Éva szerelmesen turbékoltak, egy-egy apró lopott csókkal, finom érintéssel tudatták a világgal: boldogok.

Az is szembetűnő volt, hogy kapcsolatukban látszólag már nincsenek titkok, egymással mindenről őszintén mernek beszélni. Erre utalhat az is, hogy csütörtöki randijukon a kocsival távozó Stohl egy pénzzel tömött borítékot is átadott Évának. Talán a közös számlák befizetésére, talán valamilyen nagy értékű vásárlásra, ki tudja. Az viszont biztos, hogy eb­ből is látszik, teljesen komolyan gondolják ezt a kapcsolatot, maximálisan megbíznak egymásban, ügyeiket már közösen intézik.

Stohl tehát a szívére hallgatott. Tiltakozhatott volna az újabb kapcsolat ellen egy olyan emberrel, aki feltehetően minden egyes titkáról hallott már korábban másoktól, de nem tehette. A szív győzött.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.