Celeb

A gyerekek miatt hiúsult meg Hajdúék válása

Bors

Létrehozva: 2017.04.21.

A Best magazin pénteken megjelent számában arról ír, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata azért nem tudott másodjára sem elválni, mert a gyerekek megtorpedózták azt. Mint ismert, Hajdú Péter és Sarka Kata 10 évnyi együttlét után úgy döntött, hogy különválnak, már mindkét félnek van új kapcsolata, ám hivatalosan mégsem tudták hitelesíttetni az akaratukat. A lap szerint ennek elsődleges oka a két gyerek, Noncsika és Dávidka, akik mind a mai napig igyekeznek meggyőzni a szüleiket arról, hogy béküljenek ki.

– Nem lehet csodálkozni azon, hogy a gyerekeket megviselte az elmúlt időszak. Mindketten sírósabbak lettek, és azon szurkolnak, hogy szüleik béküljenek ki - hivatkozik a Best a családhoz közelálló forrásra. – Péter ezért nem ment el a múlt heti válóperes tárgyalásra.

Első alkalommal Sarka Kata nyújtotta be a válópert, akkor egyik fél sem jelent meg a békéltető tárgyaláson, majd másodszorra már Hajdú Péter fordult a bírósághoz, ám a múlt héten nem jelent meg a tárgyalás helyszínén, így ezúttal is meghiúsult a válás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188993_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország újabb drámai világháborús lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714958109
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191714_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Labdarúgó NB II - Bajnok és feljutott a Nyíregyháza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714958109
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17167468_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap