Celeb

Sajnálják az X-faktor készítői, amit az Edda gitárosával tettek

Bors

Létrehozva: 2017.03.15.

Forrás: Bors

Berki Tamás egyetemi tanárt, Artisjus-díjas énekest, és az Edda együttes gitárosát, Alapi Istvánt is az X-Faktorba csábította az RTL Klub castingosztálya. Front Zenekar nevű formációjukkal a videómegosztón találkozhatott a csatorna fiatal munkatársa, aki többször győzködte őket arról, próbálják ki magukat. Alapi István levélben próbálta meg felnyitni a lány szemét.

„Bejönnétek egy szerkesztőségi meghallgatásra, ahol egy bizottság eldöntené, hogy vagytok-e azon a szinten, hogy bemutatkozási lehetőséget kapjatok, mint új tehetségek a műsorban?” – elevenítette fel a lány szavait Alapi, majd megosztotta, mit reagált neki.

„Kedves Aliz! Ugye nem gondolod komolyan, hogy a harminc­éves szakmai múltammal, több száz albummal a hátam mögött, amin közreműködtem itthon és külföldön, magammal rángatva a magyar dzsesszéneklés élő ikonját, Berki Tamást, bemegyek az RTL-be néhány huszonéves hülyegyerek elé próbajátékra!?…"

A lány futott még egy kört, hátha. De Alapi válaszából kiderül: nem lesznek x-faktorosok.

A poszt alá az X-faktor hivatalos Facebook-oldala is reagált. Ezt írták:

„Kedves István! Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Aliz nem szeretett volna megsérteni. Azon vagyunk, hogy a fiatalok is tudják és ismerjék azokat a zenész legendákat, akiket a műsor idősebb készítői ismernek és nagyon is tisztelnek. Elnézést kérünk a keveredésért, a fiatalok néha még kicsit kapkodnak, de azon vagyunk, hogy higgadtságra és alaposságra tanítsuk őket.”

A gitáros pedig pedig reagált is errre, azt írta, nem sértődöttm meg, inkább csak egy jót nevetett az egészen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018419
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018419
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018419
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018419
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018419
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség