Rékasi: Arra eszméltem, hogy ülök a mellkasán, és szorítom a torkát

Rékasi: Arra eszméltem, hogy ülök a mellkasán, és szorítom a torkát

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 02. 09:03
A színész nem tagadja, hogy nem mindig tudta kezelni dühkitöréseit.
Bors

Rékasi Károly életében már többször előfordult, hogy nem tudta fékezni indulatait és tettlegesség lett a vége. A színész a Hot! Magazinnak mesélt arról, hogy miként történhetett meg vele, ráadásul nem is egyszer, hogy eljárt a keze.

– Volt egy nehéz időszak az életemben, amikor édesapám súlyos beteg lett. Naponta látogattam Jászberényben, és egyik alkalommal, mára város közelében, egy tanyáról elém tolatott egy személyautó a főútra – kezdte a színész.

– Az utolsó pillanatban sikerült félrerántanom a kormányt, és így elkerülnöm a balesetet, de a vétkes sofőr még bocsánatot sem kért. Nagyon feszült állapotban voltam, kiugrottam a volán mögül és beütöttem a kocsiba a nyitott ablakon át. Erre az ember kiszállt egy szekercével, s akkor minden elborult előttem. Egyszer csak arra eszméltem, hogy ülök a mellkasán, és szorítom a torkát. Egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon – mesélte.

Rékasi még azt is hozzátette, nem tudja megbocsátani magának, hogy korábban az is megesett, hogy lányát és fiát is megütötte felindulásból. Ők hiába tették túl magukat ezen, a színészt még most is gyötri a lelkiismerete.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.