Puszival veszi le a lábáról felesége Leblanc-t

Puszival veszi le a lábáról felesége Leblanc-t

boldogság
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 25. 21:30
A. T.

Tizenkét év után is lángol a szerelem Leblanc Győző és kedvese, Tóth Éva között. Az operetténekes művészek a munkában is egy párt alkotnak, így sok időt töltenek együtt, s sugárzik róluk a boldogság.

– Ennyit tesz a hullámhosszaink találkozása – fejtegeti szerelmük  titkát Győző. – Sajnos nem mindenkinek adatik meg ez a csoda, nekem is harmadszorra sikerült, de most boldog ember vagyok.

Az énekes azt is elárulta, párja a kedvességével, a szívével vette le a lábáról.  Éva ekkor szerelméhez bújt, s átvette a szót.

– Minden szépet és jót el lehet róla mondani, úriember, mellette igazi nő­nek érezhetem magam. Persze neki is vannak hibái. Mint a Kosok általában, konok természetű, de sok szeretettel és puszival le lehet venni a lábáról. A sármját is a csókjaimmal őrzöm – árulta el Éva, majd megcsókolta Győzőt.

A művészpár rengeteget dolgozik, de nem bánják, örülnek, ha a közönség igényt tart a munkájukra. A fellépések mellett új lemezt készítenek és a Hatos csatornán egy kívánságműsort is ve­zetnek. A hétköznapok terhein pedig osztoznak, Győzô intézi a fellépésekkel kapcsolatos ügyeket, Éva a napi teendőkkel foglalkozik. Azzal is, hogy meleg étel kerüljön az asztalra. Az étkezések azonban mostanában igencsak próbára teszik a tűrőképességüket.

– Imádok enni, és Éva, sőt a velünk élő 93 éves édesanyja is fantasztikusan főz. Ez egyben a boldogságom és a tragédiám. Egy pocakos bonvivánnál nincs borzasztóbb. Két hónapja fogyókúrázom. A színpadon udvarolnom kell, elegánsan, pozitív külsővel, az illúzió csak akkor marad illúzió – mondta Leblanc Győző, miközben gyengéd pillantást vetett párjára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.