Kevesen búcsúztatták Mohamant – fotók

Kevesen búcsúztatták Mohamant – fotók

Mohaman
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 29. 20:49
Bors

A zenész kislánya ámulattal bámulta a felcsapó vízesést, talán fel sem tűnt neki, hogy az átlátszó cseppek szürke hamuval kavarodnak össze. A hét év körüli gyermek egyetlen könnycseppet sem ejtett az édesapja temetésén, talán azért nem, mert ő volt a gyászolók közül a legbölcsebb: érezte, hogy a zaklatott életű Rolandnak így volt a legjobb…

Szerda délután kísérték utolsó útjára Meggyes Roland Mohamant. A tragikus hirtelenséggel, 44 éves korában elhunyt zenészt a családja, a nagy fia és a kislánya, a zenésztársai, a barátai és rajongóinak maroknyi csoportja búcsúztatta. Kevesen voltak.

Meggyes Roland alapító tagja volt 1993-ban, a Happy Gang együttesnek, ami a kilencvenes évek egyik legsikeresebb formációjává nőtte ki magát. Moha, Cory és Vitamin hét albumot adott ki, és több ezer fellépésük volt. Mohaman a zenekar 1999 feloszlása után szóló karrierbe kezdett, de gyakorlatilag minden vagyonát eldrogozta.

– Az elmúlt néhány évben már tiszta volt, és ezt büszkén hirdette – mondja a Borsnak Tabár István, a zenekar egykori menedzsere.

– Új zenei stílus alapításán dolgozott, komolyan hitt benne, hogy sikerül előről kezdenie mindent. Sajnos Rolandnak nem sikerült, március negyedikén egy kosárlabda edzés után összeesett és meghalt. A jelentések szerint szívelégtelenség végzett vele. A búcsúztatóját celebráló pap szerint a zenész a halálával oda ért, ahova mindig is vágyott: a végtelen boldogság állapotába. Kár, hogy csak pár tucat ember búcsúzott tőle személyesen. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.