George Michael nem is tudta: többször forgattak pornót az ágyában!

George Michael nem is tudta: többször forgattak pornót az ágyában!

helyszín
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 01. 18:00
Bors

Hihetetlen titokra derült fény. Felnőttfilmet forgattak George Michael otthonában - ráadásul úgy, hogy a zenész nem is tudott az egészről! Az Express portál értesülései szerint egy melegpornóval foglalkozó vállalat vette igénybe a karácsonykor elhunyt énekes házát még a kétezertízes évek elején.

A zenész egyik barátja a lapnak elárulta, a sztár Észak-Londonban lévő több millió font értékű villája szolgált helyszínül több felnőtt filmnek is. A énekes egyik alkalommal sem tartózkodott otthon, és nemhogy engedélyt nem adott a forgatásra, nem is tudott róluk.

– George ágyát használták – jelentette ki a barát. – Az Amerikából érkező stáb és színészek durva jeleneteket vettek fel. A résztvevők nem védekeztek sehogyan sem. Kétszer jártak ott, 2011-ben majd egy évre rá, mikor George kedvesével, Fadi Fawazzal nyaralt. Egyikük sem tudott az esetekről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.