Celeb

Gábor Zsazsa előtt tiszteleg Szikora Róbert

B. B.

Létrehozva: 2017.03.04.

Három évtizede tervezi Szikora Róbert, hogy musicalt ír Gábor Zsazsa életéről. Talán nemsokára láthatjuk is a darabot, amely már készül.

Szikora Róbert új mu­sical írásába fogott, ezúttal Gá­bor Zsazsa életét zenésíti meg, és állítja, színpadra Hollywood – A Világ első celebje címmel. Robi elmondta a Borsnak, hogy Zsazsa méltatlanul szorult – szerinte – háttérbe Magyarországon, amikor az 50-es, 60-as években volt valódi sztár. Az ak­kori rendszer nem szerette az disszidenseket, ahogyan Puskás Öcsit sem szerette, bár Robi szerint fontos különbség, hogy Zsazsa nem disszidált, hanem emigrált.

Mint ismert, Gábor Zsazsa Budapesten született Gábor Sára néven, az Egyesült Államokban páratlan színésznői karriert futott be, Golden Globe-díjjal ismerték el, a Hollywoodi Hírességek Sétányán pedig csillagot kapott. Kilencszer volt férjnél, s tavaly decemberben, 99 évesen hunyt el Los Angelesben.

S hogy hogyan jött az ötlet az R-Go frontemberének a musicalhez? Még az 1987-88-as fesztiválgyőzelmek után meghívták Los Angelesbe egy gálára, amelynek keretében átvehetett egy zenei díjat Little Richardtól.

– Az én történetem itt kezdő­dött Zsazsával, amikor is a rocklegenda, Little Richard megjegyezte, hogy az egyetlen magyar ember, akit ismer, az Zsazsa Gabor. Róla akkoriban alig hallottam, de utánanéztem, és igen érdekesnek találtam a személyét. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy írok róla valamit. A musical írását már évekkel ezelőtt elkezdtem, bár Geszti Péter kicsit megijesztett az engedélyekkel kapcsolatban, hiszen, amikor ő dolgozta fel a Pál utcai fiúk című darabot, Molnár Ferenc jogutódjaitól kellett engedélyt kérni. Én még Zsazsa életében elkezdtem írni róla a musicalem, nem kért fel senki erre, engedélyt sem kértem hozzá.

A szekér azonban beindult, Szikora dolgozik a művén.

– A Nemzeti Kulturális Alaptól némi pályázati pénzt is kaptam a musicalíráshoz. Zenét szerzek, szöveget írok. Ha időhiányban szenvedek, mindig megkérek valakit, hogy segítsen a szövegírásban, mint ahogyan a Macskafogó című musical esetében is kértem segítséget Valla Attilától. Hozzáteszem, a baj az, hogy Magyarországon mindig minden azonnal kell, ami nem azonnal van, arra már nincs is szükség. Javában folyik a munka, és erről még nem beszéltem sehol sem, eddig azt gondoltam, korai lett volna a híradás.

Már arról is van elképzelés, ki alakítaná Gábor Zsazsát.

– Az X-Faktorban 2014-ben az én mentoráltam nyert, Tóth Andi, akivel tartom a kapcsolatot, szeretem őt. Igen, azt szeretném, ha ő lenne Zsazsa a musicalemben, de tudomásul kell vennem, jelenleg még az RTL-es szerződés köti, van menedzsere. Elfogadtam, hogy mások intézik a dolgait, bár – tudtommal – csak pár hónap van hátra a szerződéséből.

Ami pedig segíti Szikorát a munkájában: a sport. Sokat teniszezik, sakkozik, pingpongozik.

– A sport fontos, mert az adja a kondíciót a munkához. Két fő dolog kell, hogy sikeres zenész maradjak: jókat és jól kell írni, és jól végigcsinálni a koncerteket, jó lemezeket kiadni, mint például az utolsó CD-nk is volt, az Égből szökött angyalkám. Azt akarom elérni, hogy a rajongók ugyanazt érezzék, mint anno, az R-Go fénykorában. Ugyanaz a pozitív gondolkodású zenekar maradtunk, a csikidám érzésnek mindig át kell jönnie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?