Felnőtt fiát és pici lányát hagyta maga után Mohaman

Felnőtt fiát és pici lányát hagyta maga után Mohaman

Mohaman
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 09. 04:20
Felnőtt fia és pici lánya is félárván maradt Mohamannek, a hétvégén elhunyt zenésznek.
ozs

A hétvégén hirtelen elhunyt Mohaman nemcsak számtalan slágert és halálával kapcsolatos megválaszolatlan kérdéseket hagyott hátra maga mögött, hanem két  félárván maradt gyermeket is. Nagyfia és kislánya két különböző anyukától született. A Bors újságírójának ősszel adott interjújában büszkén be­szélt mindkét csemetéjéről.

– Az első há­zasságomból van egy 23 éves fiam. Ve­le sajnos nem foglalkoztam eleget, amikor kicsi volt, mert akkoriban az összes pénzem elvertem bulizásra. Egy durvára sikerült éjszaka után döbbentem rá, hogy semmi értelme az egész hedonizmusnak. Letettem egyből a szereket, elkezdtem a fénytesttel, energiagyógyászattal, sámánizmussal, a ninccsel és a semmivel, illetve a dimenzióutazásokkal ismerkedni. Egy energiagyógyászat-tanfolyamon megismerkedtem egy lánnyal, akivel a természetközeli dolgok annyira közös hullámhosszra hoztak minket, hogy elképesztő mélyen beleszerelmesedtünk a másikba. Annyira imádtuk egymást, hogy 2012-ben kiköltöztem hozzá Angliába. Akkoriban újabb nagy változáson estem át. A teljes sötétséget tanulmányoztam. Azt vettem észre, hogy mindenféle lények mozognak, mászkálnak körülöttem – mesélt  meghatódva élete mérföldkövének számító nagy találkozásairól Mohaman, akinek egyébként ettől a szerelmétől is született egy gyermeke.

– Ő adott életet a kislányomnak, aki ötéves lehet mostanság. Nagyon apás, de mégis csak ritkán láthatom. Sajnos ugyanis az ő anyukája is otthagyott. Egy ideig tűrte, hogy hallom az Univerzum hangjait, később viszont már bekattantnak nézett. Egy ilyen nővel nem tudok mit kezdeni, és sajnos ő sem tudott mit kezdeni velem. Közben anyám tanácsára megfordultam a pszichiátrián is, mert azt hitte, meghülyültem, amikor mondtam neki, hogy hallom a hangokat – elevenítette fel még az ősszel a Borsnak múltja sötét foltjait Mohaman, aki azután egy kolléganőjével szűrte össze a levet szülei munkahelyén.     

Ellentmondások

A rapper halála után alig fél nappal megjelent a hír: szívelégtelenség végzett a zenésszel.

Boncolás biztosan nem volt a hétvégén, és egyébként sem szokott ilyen gyorsan elkészülni az igazságügyi orvosszakértői vélemény.

Az sem tisztázott, hogy hol és mikor halt meg. A nevelőapja szerint vasárnap éjjel állt meg a szíve, egy másik rokon szerint viszont vasárnap kora délután, kosarazás után lett rosszul. Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint nem ritka, hogy a drogot fogyasztók – akkor is, ha már egy ideje nem élnek a bódítószer­- rel – máj- és szívelégtelenségben hal­- nak meg.

Nem tudjuk, hogy Moha pontosan mikor hagyta abba a drogozást, és azt sem, hogy a halála kapcsolatba hozha­-tó-e a káros szenvedélyével.

Nem tisztázott, hogy a zenésznek milyen volt az egészségi állapota, járt orvosnál a halála előtt, voltak problémái vagy váratlanul lett rosszul. A rendőrség nem indított vizsgálatot, a helyszínen megállapították, hogy kizárható az idegenkezűség.

De hol volt a helyszín? Az énekes vajon kórházban halt meg, az ágyában vagy az utcán?
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.