Ellopták Hevesi Kriszta gondolatait

Ellopták Hevesi Kriszta gondolatait

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 28. 10:30
DA

Ügyvédtől kért segítséget Hevesi Kriszta. A szexuálpszichológus nem hitt a szemének, amikor az interneten egy motivációs tréningeket tartó hölgy oldalán a saját gondolataiba, élettörténeteibe, és előadásába botlott. 

S. Éva sajátjaként tette közzé az anyagot a honlapján, ahol hallgatóságot próbált toborozni magának, amiből nyilván anyagi haszna származik. Kriszta úgy véli, diktafonnal vehette fel az előadást a csaló, mert szó szerint tartalmazza azokat a példákat, amelyeket szóban szokott elmesélni egészségpszichológia témában. 

– Teljesen véletlenül futottam bele az előadásomba az interneten. Egy állandó, közel tízéves anyagomról van szó, amelyet a hallgatóim is ismernek az egyetemről. Sőt, még egy pár évvel ezelőtt kiadott könyvemben is leírtam. Egytől egyig minden egyes szóhasználatom szerepelt benne, még a fáradtságot sem vette a hölgy, hogy átírja! Sőt, sajátjaként adta elő az én személyes történeteimet, és a témához megfogalmazott véleményemet. Elképesztő! – mesélte a Borsnak a történteket Hevesi Kriszta, aki azonnal megkereste a csalót.

– Annyit írtam neki, hogy mi a véleménye a plágiumról? Válaszra sem méltatott, csak ijedtében törölte az oldalt. Hihetetlen, azzal dicsekszik, hogy ő újszerűen gondolkodik, és segít a stresszel szembeni megküzdésben, önmenedzselésben – magyarázta a felháborodott egyetemi adjunktus, akivel még sosem történt ilyen, ezért kért ügyvédi segítséget.

Próbáltuk megkeresni S. Évát is, hogy megkérdezzük miért lopta el a szexuálpszichológus előadását, de nem reagált hívásunkra. 

Milliós kártérítést kérhet

Dr. Kamarás Péter ügyvéd lapunknak magyarázta, már két mondat átvételéhez is fel kell tüntetni a forrást.

– Az előadó hozzájárulása nélkül még felvenni sem lehet egy előadást. Plágiumnak számít, ha bármilyen alkotást sajátként, hivatkozás nélkül használ valaki úgy, hogy bizonyítható, ki a valós szerző. A hölgy szerzői, személyiségi jogot sértett azzal, hogy átvette más szellemi alkotását jogtalanul. A kártérítés összege milliós nagyságrendű lehet, az összeg pedig emelkedne, ha bizonyítható, hogy haszonszerzésből lopott az illető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.