Celeb

Egymásnak ellentmondó információk Mohaman haláláról

D. A.

Létrehozva: 2017.03.07.

Egymásnak ellentmondó információk érkeztek a tragikusan fiatalon elhunyt Mohaman haláláról. A Borsnak nyilatkozó családtag szerint kosárlabdázás után lett rosszul.

Sokkolta a zenész szakmát és a rajongókat a hír, hogy Meggyes Roland, művésznevén Mohaman, a Happy Gang egykori tagja vasárnap váratlanul elhunyt. A 45 éves rapper halála körül már elindultak a találgatások, többen tudni vélték, hogy önkezével vethetett véget életének, ugyanakkor a retrosztár nevelőapja, Maruzsi László az MTI-vel közölte: vasárnap éjjel      szívelégtelenségben hunyt el Roland. „Bár az elmúlt évek egy időszakában önsorsrontó életet élt, szeretetre méltó, tiszta lélekkel távozott a földi létből” – tette hozzá a kilencvenes évek sztárjának nevelő­apja.

Egy másik családtag ugyanakkor teljesen más időpontról beszélt a Borsnak.

– Elment kosárlabdázni vasárnap napközben, és utána lett rosszul, leállt a szíve. Próbálták a helyszínen újraéleszteni, amíg kiérkeztek a mentők, de nem tudtak már rajta segíteni. Nem tudták megmenteni az életét. Pedig sok mindenre készült, és nem élt olyan életet, ami ezt eredményezhette – mondta lapunknak a zenész hozzátartozója, hozzátéve, a tragédia a harmadik kerületben történt.

A Happy Gang a kilencvenes években szárnyalt, négy albumot adott ki, nem volt olyan diszkó, ahol ne szólt volna a Kérek egy kulcsot a szívedhez, vagy a Sokáig voltam távol című dal. A csapat 1999-ben feloszlott, Mohaman szólóban próbálkozott tovább. Aztán eltűnt a nyilvánosság elől, mert drogproblémái voltak, amelyeket sosem titkolt. Tervezte a visszatérést, de nem talált magának hallgatóságot. Még az X-Faktorban is szerencsét próbált, de csak a selejtezőig jutott. Halála előtt nem sokkal írt egy csalódott, keserű posztot a Facebookon, amelyet azóta töröltek, de az offmedia.hu megjelentetett. Talán emiatt gondolják sokan, hogy öngyilkos lett.

„Srácok, mivel nem támogattatok, pedig kértem, hogy legalább a CD-met vegyétek meg. Ha másért nem, legalább azért, hogy érezzem, kellek. Hoztam ma egy döntést, és visszamentem dolgozni. Remélem, meglesztek nélkülem. Ezek voltunk mi” – írta a megrendítő sorokat Mohaman.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714977611
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714977611
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián