Egy tinilány rendkívül megható története motiválta Matt Damont

Egy tinilány rendkívül megható története motiválta Matt Damont

ivóvíz
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 26. 18:30
Bors

Könnyekig meghatódott Matt Damon, miután elbeszélgetett egy szegénységben élő zambiai tinilánnyal. A Mentőexpedíció színésze egyik fő támogatója a Water.org alapítványnak, a Víz Világnapja alkalmából New Yorkban tartott beszédet, ahol felelevenített egy számára felejthetetlen történetet.

– Tíz éve történt, hogy alkalmam nyílt beszélgetni egy zambiai faluban élő, 14 éves lánnyal. Kilométereket sétáltunk együtt, és kifaggattam arról, mik a tervei, a településen akar-e maradni. Erre ő azt mondta: nem, nem, a nagyvárosba megyek majd, hogy nővér legyek. A hatalmas Lusakába – utalt Zambia fővárosára.

– Láttam a csillogást a szemében. Magamra emlékeztetett és Ben Affleckre. Amikor mi voltunk ennyi idősek, ugyanezzel az elszánt tekintettel döntöttük el, hogy New Yorkba megyünk és színészek leszünk – elevenítette fel Matt.

– Miután beszéltem azzal a lánnyal, rájöttem, hogy talán nem érheti el az álmát, ha nem jut el hozzájuk tiszta ivóvíz és nem javul a higiénia – tette hozzá a színész, aki az élmény hatására döntötte el, tennie kell az ügy érdekében, ezért is lett az ezzel foglalkozó alapítvány tá­mogatója.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.