Dévényi Tibor kész kibékíteni Rózsa Györgyöt Vágó Istvánnal

Dévényi Tibor kész kibékíteni Rózsa Györgyöt Vágó Istvánnal

Rózsa György
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 26. 05:00
<p>Mi lehet az oka, hogy ismert és kedvelt hírességünk, Rózsa György finoman szólva nincs jóban a szintén népszerű Vágó Istvánnal és Vitray Tamással? Hajdani társaságukhoz tartozott Dévényi Tibor is, aki sok mindenről tud.</p>
GYLF

Nagy vihart kavart Rózsa György az Esti Frizbiben adott interjúja. Arról beszélt Hajdú Péternek, hogy egykori barátai, Vitray Tamás és Vágó István elárulták őt.

– Úgy éreztem, hogy mindketten az életem nehéz pillanatában nem álltak mellém, vagy ahogy mondod, elárultak. És én ezt nem tudtam megbocsátani – mondta Rózsa.

A Bors adás utáni megkeresésére Vitray azt mondta, ő nem tud róla, hogy rosszban lennének, Vágó pedig egy tavaly megjelent könyvre hivatkozott, amiben leírta a konfliktus okát – ezt közre is adtuk csütörtökön, de valódi magyarázatot nem kaptunk a konfliktus okára.

Most megkerestük Dévényi Tibort, aki mindhárom féllel jó kapcsolatot ápol, sőt állítása szerint tenne azért, hogy újra egy asztalnál ülhessenek négyen.

– Volt egy Legyen Ön is Milliomos!, ahová népszerű sztárokat hívtak játszani, köztük engem is. Emlékszem, Rózsa Gyuri játékvezető akart lenni, nem játékos, de a sorsolás úgy hozta, hogy nem az lett. Vágó viszont igen. Ebből lett a konfliktusuk – emlékezett Tibi bácsi. – Aztán volt olyan idő is, amikor Gyuri volt pozícióban a televíziónál, és ő tett keresztbe Vágónak.

Nyolc évvel ezelőtt Rózsa talán éppen erről beszélt, amikor csúnyán „beszólt” Vágónak, aki kijelentette, szívesen vezetne olyan műsort, amit ő talál ki. Erre érkezett Rózsa erős válasza: – Szerintem, ha rám hallgat, felhagy a reménykedéssel – csípett bele egykori kollégájába.

Dévényi Tibi bácsi szerint a Vitray Tamás kontra Rózsa Gyuri vita gyökere szintén a televíziós korábbi idejére nyúlhat vissza. 

– Vitray a közszolgálati tévénél a sportosztályon volt pozícióban. Emlékeim szerint Rózsa ekkor „csalódhatott” benne, talán nem kapott meg valamit. De kis or­szág vagyunk ahhoz, hogy so­káig haragban legyünk. A karrierem során erre én mindig ügyeltem. Kibékíteném őket szívesen, jó lenne, ha lenne rá mód.

Ha lehetőség egyelőre nincs is, remény ta­lán akadna. Vágó István tavaly megjelent könyvében, a Kinyitom a számat! címűben ugyanis a Rózsával kapcsolatos afférról szóló fejezet így zárul: 

„Már akkor is (…) pitiáner ügy volt. Nem békülök. A sé­rüléseim gyógyíthatatlanok. Pedig azóta is fáj az eset, Gyuri hiányzik nekem” – írta Vágó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.