Celeb

Détár Enikő közösen épít házat a szerelmével

Fái

Létrehozva: 2017.03.18.

Dögösek és megdöbbentően hitelesek az elhagyott negyven pluszos feleségek szerepében. Pedig Détárék szerint csak részben szól róluk a darab.

Fiatalabb, feszesebb nőre cserélik férjeik A férfiak a fejükre estek! című darabban Détár Enikőt, Xantus Barbarát és Sztárek Andreát. Utóbbi, aki az egyik főszereplőt, Diánát játssza és rendezi is a darabot azt állítja: egy ponton mindegyikük sírt. Mindenkiből kijött valamilyen fájdalom.

– Van, amit nem lehet meg nem történtté tenni – bólint rá Enikő. – Mindannyian túl vagyunk már sok mindenen. Betetted a bánatod egy kis szelencébe, amit bezártál de, ha sokat feszegeted, akkor kinyílik, az ott van. Akkor is, ha új életet kezdesz, ha új szerelemre találsz. Bennem nincs már harag, indulat – utal tönkrement házasságára, majd az új szerelemmel folytatja: – Most már igyekszem a Péterrel óvatosabban létezni. Mi már meghúzzuk a határokat.

Épp közös otthonukat építik, márpedig a házépítésre sokak szerint igaz: tönkreteszi a biztosnak tűnő kapcsolatokat is.

– Igen, de ez könnyűszerkezetes ház, egy cég építi, akikben megbízom. Viccen kívül, ez most valóban nehéz időszak. Ebben is megvannak a határok, előre megbeszéltünk dolgokat, annak mezsgyéjén haladunk. Egyébként sem biztos, hogy egy házépítésen buknak el dolgok. Egyelőre simán megy, aztán majd meglátjuk, hiszen még nincs kész!

Ráadásul ma este premier, ami előtt néhány nappal, de egy héttel előtte biztosan feszültek a színészek. És nem is érnek rá.

– Az utóbbi két napban már beszaladt Péter a színházba egy-egy puszira...

A színésznők szerint nyugodtan nézzék meg, mert a Turay Ida Színház zenés vígjátéka miatt senki sem fog elválni, csak remekül szórakozni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek