Balázs Fecó: Nekem a zene a kezdet és a vég

Balázs Fecó: Nekem a zene a kezdet és a vég

fellépés
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 10. 04:30
Nagy Daniella

Balázs Fecó négyéves kora óta zenél, zenekara pedig idén ünnepli a negyvenedik születésnapját. A zenésznek vigyáznia kell magára, már nem vállalhat annyit, mint azelőtt.

– Volt olyan évem, hogy 460 koncertet adtam, sajnos mind a szívemre ment – mondta a Borsnak Balázs Fecó, aki orvosi utasításra már csak havonta két fellépést vállal. – Azzal tisztában kell lenni, hogy az ötvenéves pályafutásom során ez a szív kapott rendesen. Vissza kell venni a tempóból, mostmár az egészségem a legfontosabb.

Szívműtéteit követően Fecó már nem kockáztat. A koncertek száma megcsappant, de saját bevallása szerint a közönség szeretete mindenért kárpótolja, és ha havonta kétszer találkozik is velük, lelkileg őt ez tökéletesen kielégíti.

– Az a korosztály, amihez én is tartozom, egy életérzést képvisel – és már nem vagyunk sokan. Nagyon sok mindent át kellett vészelnünk lelkileg. Akik végigjárták ezt a pályát és azt az átkos rendszert, amiben mi zenéltünk, azok egészségileg és idegileg is rendesen rámentek – mondta a zenész, aki több évtizedes aktív zenéléssel a háta mögött is lámpalázas.

– Én ötven év tapasztalatával is ugyanúgy izgulok a koncertek előtt, és addig, amíg ez így marad, addig csinálom. Amint rutinná válik, abbahagyom, de addig, amíg izgulok, hogy mennyien lesznek, hogy miként fogadnak, hogy jó lesz-e a koncert, addig ez a legnagyobb hajtóerő számomra. Négyéves korom óta zenélek, és azt hiszem, hogy számomra ez a kezdet és a vég – mondta Fecó, aki minden erejével azon van, hogy a szíve felerősödjön és de­cember környékén egy óriási koncerttel ünnepelhesse a Korál születésnapját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.