Antal Timi a párjával zenél

Antal Timi a párjával zenél

Kőbánya
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 06. 10:00
Az erdélyi származású énekesnőt a zene hozta össze szerelmével. Timi és Gergő minden szempontból kiegészíti egymást.
N. D.

Timi és Gergő tavaly, egy hangszerbemutató alkalmával találkoztak a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol Timi az iskola diákjaként, Gergő pedig hangszerdemonstrátorként volt jelent. A kémia azonnal működött kettejük között, az első találkozás után egy hónappal így már egy párt alkottak.

– A kapcsolatunk elején még nem dolgoztunk együtt, most viszont gitárosa és zenei vezetője vagyok a zenekarunknak – árulta el a Borsnak Timi szerelme.

– A magánéletben is társak lettünk, mindenféle szempontból kiegészítjük egymást! Mi természetesen úgy érezzük, hogy jók vagyunk, hiszen ezért alkotunk egy párt, de azt vesszük észre, hogy a környezetünk és a kö­zönség is pártolja a kapcsolatunkat, illetve a közös munkáinkat. A népzene és a néptánc a mai napig szerves részét képezi a 2012-es X-Faktorból ismert Timi életének, de zenekara alapvetően a pop-rock műfajában van otthon, és tavaly már színházi, zenés előadásuk is debütált, amit idén turnészerűen szeretnének folytatni. Azt is megtudhattuk tőlük, hogy márciusban új videoklippel lepik meg a közönséget.

– Gergővel mindenképp közös jövőt tervezünk, a többi legyen a jövő zenéje – fogalmazta meg frappánsan az énekesnő.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.