A műtét alatt végig a kórházi folyosón ült. Nem szólt senkihez, a kezeit tördelve csak várt és várt… Kárászy Szilvia zongoraművész, zeneszerző több mint két évtizede él boldog kapcsolatban Tahi Tóth Lászlóval, az életközösségük nemcsak szerelem, de örök barátság is.
– Nem tudnának egymás nélkül létezni sem – mondta a Borsnak egy, a házaspárhoz közelálló barát. – Minden szabadidejüket együtt töltik, közösen alkotnak, játszanak, sokat beszélgetnek, igazi lelkitársak. Nem csoda, hogy Szilvia – bár erős asszony – összetört, amikor Lacit betolták a műtőbe.
Híreink szerint Tahi Tóth László túl van a nehezén, a műtétje jól sikerült. A beavatkozásra azért volt szükség, mert egy hónappal ezelőtt rosszul lett a József Attila Színház színpadán. Olyan erős migrénje volt, hogy az egyensúlyát sem tudta megtartani. Mégis végigjátszotta az estét… A diagnózis ijesztő: egy korábbi stroke miatt agyában az egyik érfal annyira eldeformálódott, hogy mihamarabb műteni kell. Ez a beavatkozás történt meg szerdán.
– A legfontosabb, hogy jól sikerült a műtét. Most csupán azt szeretnénk kérni minden kedves aggódótól, baráttól és tisztelőtől, hogy adjanak időt nekünk. Ez már a gyógyulás fázisa, és teljes nyugalomra van szükségünk. Köszönjük a megértést! – mondja Kárászy Szilvia a Bors munkatársának, akinek a műtét előtti érzéseiről többet is elárult.
A zongoraművész nem akarta megijeszteni a férjét azzal, hogy kimutatja, mennyire rettegett. A betegágy mellett mindig felszabadultnak és vidámnak mutatta magát, amikor azonban elindult haza, ömlöttek a könnyei. Félt, hogy elveszítheti a kedvesét.
– Nagyon nehéz ez most, neki is, de nekem is – mondja Szilvia halkan. – Erősnek kell lennünk, hogy mielőbb meggyógyuljon. A fájdalmat, az aggodalmat magamban tartom, felé pedig csakis pozitív energiákat közvetítek. Biztos vagyok benne, hogy mihamarabb felépül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.