Celeb

Star warsos legóval van tele Pál Dénes vitrinje - interjú

Bors

Létrehozva: 2017.02.11.

<p>Harmadszor is nyert. A Voice és a Sztárban sztár után egy hete a Sztárban sztár+1 kicsi első helyét is megszerezte Varga Vi­vien­nel. Igazi rocksztár. Vagy mégsem?</p>

El tudta hinni, hogy harmadszor is nyerhet?

A végén már mindenki gyôzni akar, és egyébként meg is érdemelte volna. Hazudik, aki a döntősök közül azt mondja, hogy nem. Mindent megtettünk, hogy sikerüljön. Az a legfontosabb, hogy az utolsó dal után elégedetten jöttünk le a színpadról. Az nem lett volna jó, ha hibázunk, ha nem tökéletes, és úgy nyerünk.

Végignéztem a győzelmeit, de még sosem láttam ennyire önfeledten örülni.

Valóban őszintén kitört belőlünk az öröm. Heteken át keményen dolgoztunk, bőven volt stressz is, de abban a pillanatban kiszakadt belőlünk a feszültség, csak a boldogság maradt. A Voice-nál kimondták a nyertes nevét, de akkora volt a hangzavar, a taps, hogy nem hallottam, Bálint nyert vagy én. Hátra kellett fordulnom, hogy lássam, melyikünk arca van a kivetítőn. Ezért mondták utána sokan, hogy nem örültem. Pedig nagyon is.

Míg a többi felnőtt ölelgette, dögönyözte, puszilgatta a gyerek párját, önök csak álltak egymás mellett Vivivel a produkciók után, mint szürke szamár a ködben. Miért?

Mi is megöleltük egymást, de nem vittük túlzásba.Hozzánk hasonló pár nem nagyon volt. Egy felnőtt, egy gyerek, de Vivi már nem az, inkább kamasz. Benne nem volt meg úgy az a kisgyerekekre jellemzô cukiságfaktor. Munka közben is úgy néztünk rá, mint egy tinilányra. Beszélni se úgy kellett vele, mint egy gyerekkel, annál sokkal komolyabban állt a feladatokhoz. És egyikünk sem hivalkodó természet. Talán ezek miatt lehetett érezni, hogy nem vagyunk együtt. Pedig de, csak kifelé nem annyira mutattuk.

Azzal nem lehet megvádolni, hogy könnyen barátkozna, de végül megkedvelte Vivit?

Természetesen. Őszinte, nagyon tehetséges és lelkiismeretes, amiben hasonlítunk. Ő is örök elégedetlen, nem nyugszik, megy tovább, csinálja. Felnőttesebben gondolkodik, mint a korosztálya. Nem volt benne dac, ha el­mondtam a véleményem. 

Tartják a kapcsolatot?

Napi szinten nem, de szoktunk írni egymásnak. Hamarosan megjelenik a szóló­albuma, nekem is egy új dalom, ezért most inkább a munkára koncentrálunk. Biztosan találkozom majd vele és a családjával is, mert nagyon megkedveltem őket.

Népszerű, mint egy rocksztár, mégsem tudom elképzelni, hogy féktelenül mulat a bulik után.

Nem vagyok buliba járó típus. Négy éve élek itt, de a budapesti bulinegyedeket sem ismerem. Rendezvényre is csak akkor megyek el, ha van ott feladatom, csak partizni nem. Azt szeretem, ha szűk baráti társasággal leülünk beszélgetni. Ez sem gyakori, a barátaim dolgoznak.

A szabad estéin mivel üti el az időt? Néz tévét?

A sorozatokra rá tudok kattanni, de inkább utólag, egyben pörgetek végig egy évadot. Nem tudok egy hetet várni a következő részre, nem is áll úgy össze. Most nagyon tetszett a Kártyavár, ami egy elnökválasztás utáni történet, arról szól, hogy mennyire kegyetlen a politika. Szeretem a sci-fi filmeket, legutóbb a Westworldöt néztem, de sitcomból örök kedvenc a Jóbarátok.

Mi van akkor, ha a barátnője ro­mantikus filmet akar nézni?

Ez megegyezés kérdése, de ha olyan hangulatban vagyok, akkor jó. Azért a legtöbb esetben én választok filmet, próbálom úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. És persze van a karácsonyi kedvenc, amit nyolcmilliószor láttunk, az Igazából szerelem. Az olyan romantikus filmet szeretem, ami vígjáték is. Amiben nincs humor, azt nehezen viselem. Az élet is ilyen, humor nélkül sótlan lenne.

Van hobbija, gyűjt valamit?

Két vitrin van tele legóval, főként a Star Wars-figurákat kell kirakni. Csak olyat gyűjtök, ami tetszik.

Főz is vagy maga elé kell tenni az ételt?

Nyilván a párom többet főz, de azért kiismerem ma­gam a konyhában. Specialitásom az olasz zöldségleves, a minestrone. Kicsit alakítottam rajta az évek során. Inkább olasz ételeket tudok, minden mást rábízok a páromra.

Mik a kedvencei?

A tipikus magyar kaják, húsleves, ha­lászlé, leveses va­gyok inkább. De jö­het a rakott krumpli, a brassói is.

Inni azért szokott?

Nem vagyok nagy­ivó. Ajándékba kapok italokat, sorakoznak a polcon, nem fogynak.

Jófiú, de van olyan kis rosszaság, amire vá­gyik, amiben szívesen benne lenne?

Nincs.

Nehéz lehet…

Annak nehéz, aki nem ilyen.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713610511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713610511
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó