Kamill a legnagyobb gyerektáncos szerepet játssza: az Erkel Színház Billy Elliot című előadásában több mint 2500 néző előtt a címszerepben, Billyként áll színpadra. Szereplőválogatás útján nyerte el a musicalszerepet, és színésztársaival nem kevesebb mint másfél éven át dolgozott a Szirtes Tamás rendezésében megvalósult darab életre keltésében. A beszédtechnikától a táncon át az éneken keresztül rengeteget tanultak, a fiú pedig azóta a Táncművészeti Főiskolára jár.
A Dal versenyzője, Chase zseniálisnak tartja Kamillt, aki szinte sorsszerűen került mellé: az énekest menedzsere szúrta ki a Billy Elliot egyik előadásán, és hamar kiderült: tökéletesen választott.
– Én is táncos voltam egész eddigi életemben, Kamill pedig a fiatal énemet jelenítette meg a színpadon. Az idő múlását érzékeltettük, és azt, hogy az álmaink valóra válhatnak, hiszen én a színpadon állva énekelhettem, miközben egy ország nézett, és ezért rettentően hálás vagyok. Kamill és én ráadásul ugyanolyanok vagyunk, gyakran néznek minket testvéreknek. Lelkileg is hasonlítunk, a közös hang miatt pedig szuperül tudunk együtt dolgozni. Ezt szerintem a színpadon is érezni lehet – fejtette ki Chase, aki továbbjutott a középdöntőbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.