Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után vasárnap elhunyt Berek Katalin érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze - tudatta a család az MTI-vel hétfőn.
Az 1930. október 7-én született Berek Kati már nyolcévesen a Szegedi Nemzeti Színházban szerepelt, így talán nem is meglepő, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1952-ben már a Nemzeti Színházhoz szerződtették, amelynek 18 éven keresztül volt tagja. Később Győrött, Kecskeméten és Egerben is játszott.
Sokat dolgozott, nem kímélte magát - mindene volt a színház. 1993-ban nagy szerepálma, Az öreg hölgy látogatása című darab főszerepére készült, amikor súlyos agyvérzést kapott. Szívósságával és erős akaratával azonban több éves távollét után visszaküzdötte magát a színpadra.
2000-ben a nemzet színészévé választották, 2007-ben pedig Örökös Tagja lett a Halhatatlanok Társulatának. Emellett kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész volt.
Nyugodjék békében!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.