Fodor Zsóka: Andris nagy szoknyapecér volt

Fodor Zsóka: Andris nagy szoknyapecér volt

Várkonyi András
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 09. 08:00
Bors

Újra együtt az or­szág kedvenc házaspárja: noha Magdi anyus a Barátok köztös szerepe szerint már távozott az élők sorából, az ATV Esti Frizbi című műsorának felvételén ismét egymás oldalán feszített Fodor Zsóka és Várkonyi András. 

– Talán 1972 vagy 1973 óta ismerjük egymást. Én tévébemondónak mentem, Andris segédszínész volt, és nagyon vé­kony, az orra ugyanekkora volt. Azóta mi folyamatosan jó haverok voltunk – mesélte a színésznő Hajdú Péternek, sőt azt sem titkolta, barátja jószerivel neki köszönheti Vili bácsi szerepét. – András  mondta, hogy beválogatták egy szappanoperába. Én győzködtem, vállalja el. Mondtam neki, mire átér egyik munkából a másikba, a golyói vízilabdáznak a gatyájában és senki nem ismeri. Vélhetően ezzel a mondattal győzte meg a színészt, akit valóban egy ország ismert meg, miután elvállata a szerepet, ráadásul nem is kellett a munkahelyei közt rohangálni.

Várkonyi András azt mondja, egy percig sem hitt abban, hogy a Barátok közt sikeres lehet. – Azt hittem, hogy maximum fél évig tart majd. Akkoriban sok sorozat megbukott. Azt várták, néhány részt követően kitermeli a költségeket. De a németek receptje működött, ott maradtak a nézők, és azóta is verhetetlen – magyarázta Vili bácsi, aki Zsóka szerint egykor számos női szívet tett tönkre.

– Andris régen futtában a kutyát és röptében a legyet is – így Zsóka.    

Az országot sokkolta Magdus halála

Fodor Zsóka a sorozat indulásától 2009-ig alakította a Mátyás téri ház gondnokának feleségét, Magdi anyust. Ikonikus figurája lett a sorozatnak, a forgatókönyvben megírt halála gyászba borította a fél országot. Az emlékezetes jelenetben Magdus egy papírgalacsinon botlott meg a lépcsőházban, és legurulva lelte halálát. A rajongók szerint a félperces haláltusa méltatlan a szereplőhöz, és ravaszul összevágva hosszabbították meg a zuhanást. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.