Dopeman botrányos üzenetet címzett az öngyilkosságot megkísérlő Sándor Máriának

Dopeman botrányos üzenetet címzett az öngyilkosságot megkísérlő Sándor Máriának

nővér
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 09. 11:55
Bors

A 168 Órának adott interjújában beszélt a fekete ruhás nővér, Sándor Mária arról, hogy nem tudta kezelni a konfliktusait, az emberekben is csalódott és öngyilkos akart lenni.

„Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük”.

Dopeman ezek után intézet egy üzenetet a nővérnek Facebook-oldalán, amiben először leszögezi, együtt érez Sándor Máriával, de szerinte „túldimenzionálta azt a pár tüntetéses nagyszínpadot”.

„Minden az érdekérvényesítésről és a haszonmaximalizálásról szól, legyen az politikai vagy anyagi. Aki itt akar állóvizet fölkavarni, jobb ha egyszerre okos, erős és laza, mert ezek a mosolyok, ígéretek és kézfogások nem jelentenek semmit. Kár, hogy ezt így kellett megtanulnia, ha megkérdez, elmondtam volna” – folytatta a rapper, majd – amellett hogy Beleszarok című számát odalinkeli – nem túl együtt érzően azzal fejezi be mondandóját:

„Föl a fejjel, irány egy jó plasztikai sebészet, vagy némi nyelvtanulás után egy nyugati klinika álomfizetésért. Ebbe nem érdemes belehalni.”

Egyébként Dopeman szerdán jelentette be, indul a VIII. kerületi időközi választáson.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu weboldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.