Nem kérdés, hogy minden édesanya a lehető legjobbat akarja a gyermekének, sokszor azonban pont ez a jó szándék okozhat bajt és évekig maradandó rossz élményt. Így járt Schobert Zalán is, a fitneszcsalád legkisebb sarja, akinek egy békés délutáni szundikálása fordult nagyon rossz emlékű kalandba a túlóvatoskodó édesanyja miatt.
Szerda este (Az 50 milliós játszma után) indul útjára a TV2 vadonatúj műsora, a „Vigyázat, gyerekkel vagyok!” című műsor, melyben adásonként három híresség és végtelenül őszinte gyerekei szerepelnek majd. A műsort Ördög Nóra vezeti, akinek a kérdéseire a kicsik rendre kikotyognak olyan otthoni pletykákat, amikről a híres szüleik szívük szerint soha, senkinek sem beszélnének. Így járt Rubint Réka is, aki a legkisebb fiával, Zalánnal jelent meg az első műsorban Dundika és Marián, valamint Tóth Frank és ikerlányai társaságában.
A játékban az volt a kérdés, hogy mi volt a legrosszabb, amit Réka csinált Zalánnal? Erre válaszolta a szőke kis legény: „Bezártál a kocsiba, és az ablakon ugrottam ki!”
Rubint Réka az arcát a kezébe temetve szégyellte magát az egykoron nagyon kellemetlen eseten, a stúdióban pedig nagy nevetés hallatszott. A híres édesanya természetesen rögtön megmagyarázta, hogy hogyan is történt mindez:
„Elmondom a teljes sztorit. A saját garázsunkba álltam be, ahol tökéletes biztonságban van, és mivel olyan édesen aludt a hátsó ülésen, nem akartam felébreszteni. Az ő oldalán letekertem az ablakot, a másik ajtót résnyire nyitva hagytam és öt- percenként jártam ki ellenőrizni, hogy esetleg felébredt-e. Sajnos pont akkor nyitotta ki a szemét, amikor nem voltam ott, és kimászott az ablakon. Tudom, hogy ez megmaradt benne, mert megijedt, hogy nem vagyok ott, de nem akartam felkelteni, és tényleg biztonságban volt.”
Persze, enyhíti a történetet, hogy volt résnyire nyitva lévő ajtó, de sajnos egy ötéves gyermektől nem várható el, hogy ha pánikba esik, alaposan, higgadtan megszemléli környezetét és értékeli a lehetséges megoldásokat. Valószerűbb, hogy a lehető legközelebb lévő megoldást választja, s ez adott esetben az autó ablaka volt.
A pszichológus szerint nagy baj lehet egy ilyen apróságból is
– Nagyobb kárt okozunk azzal, ha hagyjuk a gyereket a kocsiban aludni, és ezzel kitesszük őt annak, hogy egyedül ébred a nem megszokott környezetében, mintha felkeltenénk – mondja Csehák Hajnalka pszichológus. – Túlféltésnek hívják ezt a szülői viselkedést, de ilyen esetben már hanyagság is, mivel a kocsiban hagyás balesetveszélyes is, ha kimászik a gyerek. A gyermeket kizárólag a saját ágyában hagyjuk magára.
A pszichológus szerint, ha már megtörtént a baj, akkor sincs minden veszve, fel lehet oldani a gyermek lelkébe ékelődött traumát: – Beszélni kell róla, és meg kell ígérni, hogy soha többet nem lesz ilyen. És ezt be is tartani – mondja Csehák. – Meg kell kérdezni a gyerektől, hogy mit érzett, bár nem tudják a kicsik pontosan megfogalmazni az érzéseiket, ezért az a legjobb, ha eljátssza, vagy lerajzolja a vele történteket, így kifejezheti a gyermek az érzéseit képi módon vagy mozgással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.