Bagi Iván énekes lesz

Bagi Iván énekes lesz

énekes
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 05. 13:00
ozs

A Bagi Nacsa Show nézőinek már feltűnt, hogy Bagi Iván playback produkció helyett újabban a saját hangján énekelve parodizál slágereket. A humorista leginkább a fürdőszobában énekelt eddig, későn érő típusként csak most kezdett el komolyabban foglalkozni a dalolással.  

– Valóban mostanában a saját hangomon énekelek. Úgy gondolom, nem csak paródiában érdemes gondolkodni, ezért a dalokra koncentrálok. Nehéz volt rátalálni a saját hangomra. Szepesi Zsolt zenei producer volt ebben segítségemre. Mivel korábban rengeteg verset írtam, és jelent meg már több regényem is, így íróként a dalszövegekbe bele tudok segíteni. A Bagi Nacsa Show-ban többek közt Tom Jones, Freinreisz Karcsi, Demjén Rózsi, és Charlie dalait adtam már így elő. Pozitív visszajelzéseket kaptam azoktól, akiket pellengérre vettem – újságolta Bagi Iván. Elárulta azt is, hogy a szakma véleménye mellett számára még fontosabb az a biztatás, amit a 25 ezres rajongótáborától kap Facebook-oldalán.

–  Úgy vettem észre, hogy ezeknek a produkcióimnak mindig nagy sikere van. Valami miatt ez a sava-borsa szokott lenni a műsorunknak. Vannak még egyéb énekesi terveim, de aztán majd meglátjuk. Annyit még nyugodtan elárulhatok, hogy már készülök, arra, hogy előjövök egy-egy saját dallal. De ezt nyilván nem a műsorban fogom megmutatni, az egy teljesen különálló, saját dolog – mondta Bagi.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.