Celeb

Ma lenne 70 éves David Bowie

Bors

Létrehozva: 2017.01.08.

Január 8-án lenne hetvenéves David Bowie brit énekes, dalszerző, producer, az elmúlt évtizedek könnyűzenéjének egyik meghatározó alakja, legsokoldalúbb művésze.

A Londonban született David Robert Jones már középiskolás korától szaxofonozott, foglalkozott pantomimmal és képzőművészettel is. Pályája nehezen indult: első albuma nem keltett visszhangot, megbukott egy filmje is.

1966-ban vette fel a híres amerikai pionír és a róla elnevezett vadászkés ihlette David Bowie nevet, hogy ne tévesszék össze az amerikai Monkees együttes tagjával, Davy Jonesszal.

A rockzene kaméleonja

Első sikere 1969 nyarán a holdra szállás ihlette Space Oddity volt. A folytatással azonban adós maradt, a sajtó már egylemezes sztárként temette. Egy évvel később csattanós választ adott: megjelentette a The Man Who Sold The World című lemezt, melynek borítóján a transzvesztitának maszkírozott Bowie kihívó pózban hever egy díványon. Ezt követte 1971-ben a populárisabb Hunky Dory, majd 1972-ben az évtized egyik legnagyobb hatású lemeze, a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars.

Ziggy Stardust-alteregójával még egy albumot adott ki Aladdin Sane címmel, majd megvált elhasznált glam rock szerepétől. Egy újabb tematikus lemez (Diamond Dogs) és egy addig soha nem látott méretű világturné a hetvenes évek szupersztárjává avatta.

A sikert a zene mellett külsőségeknek is köszönhette: a fémes hangú, kifestett énekes műsorát látványos showelemekkel körítette. Ettől kezdve két-három évente váltogatta alteregóit, kiérdemelte a rockzene kaméleonja titulust.

1976-ban a “sovány fehér herceg” képében készítette a Station to Stationt, amelyet sokan pályafutása legjobb lemezének tartanak. Nyugat-Berlinben a minimálzene apostola, Brian Eno társaságában elkészítette híres trilógiáját (Low, Heroes, Lodger) – ezekben az években keményen kábítószerezett, saját szavai szerint mindent lenyelt a dinamiton kívül, de sikerült úrrá lennie szenvedélyén.

Az elsők között ismerte fel az internet jelentőségét és lehetőségeit: 1997-ben Telling Lies című kislemezét már csak a világhálón terjesztette, egy évvel később lett saját honlapja. Az új évezred elején elhallgatott, csak 2013-ban, 66. születésnapján adott ki új albumot (The Next Day), amellyel újra a listák élére került Angliában.

Utolsó albuma, a Blackstar 69. születésnapján, halála előtt két nappal jelent meg, és ezzel először kapaszkodott fel az amerikai lemezlista csúcsára.

Nem volt olyan, amihez ne értett volna

Bowie producerként és szerzőként olyan zenészeket segített a sikerhez, mint Lou Reed (ő volt a Transformers című lemez producere, amelyen a Walk On The Wild Side megjelent) és Iggy Pop (első szólólemezének producere és társszerzője volt). A nyolcvanas években slágerlistás korongja jelent meg többek között Mick Jaggerrel, a Queennel, Bing Crosbyval és Tina Turnerrel.

1996-ban lett a rock halhatatlanja, 2006-ban életművéért Grammy-díjat kapott és csillaga van a Hírességek sétányán Hollywoodban. Az egyik legsikeresebb előadóművészként mintegy 140 millió lemeze kelt el, a Rolling Stone magazin minden idők 23. legjobb énekesének választotta meg.

Elismerést aratott színészként is: a Broadwayn eljátszotta az Elefántember címszerepét, Brecht Baaljában is szerepelt. A filmvásznon az Éhség című horrorban, az Abszolút kezdők című zenés filmben, A Földre zuhant ember című sci-fiben és a Csak egy dzsigolóban (Marlene Dietrich partnereként) láthatta a közönség.

Több könyvet írt, festőként is sikeres volt, és még számítógépes játékokhoz is írt zenét. Az évtizedeken át a legelegánsabban öltözködő férfiak közé választott Bowie életéről és műveiből 2013-ban kiállítást rendeztek a londoni Victoria és Albert Múzeumban, amely az intézmény legsikeresebb tárlatának bizonyult.

Sokáig a róla kialakított kép elválaszthatatlan része volt meghatározhatatlan nemisége, elejtett megjegyzésein nehéz volt eligazodni. 1970-ben nősült meg először, ebből a házasságából született fia sikeres filmrendező. 1992-ben vette el a szupermodell Imant, akitől lánya született. Magyarországon is többször járt: először 1990-ben, aztán 1997-ben.

A BBC saját dokumentumfilmjében mesél az sztár utolsó heteiről.

David Bowie három hónappal a halála előtt tudta meg, hogy betegsége gyógyíthatatlan – írta a BBC, mely szombaton sugározta a tavaly januárban elhunyt énekesről készült dokumentumfilmjét.

A David Bowie: The Last Five Years (Az utolsó öt év) című filmben hangzik el, hogy az énekes a Lazarus című videó készítése közben értesült arról, hogy a kezelést befejezik. A műsor az énekes A Reality Tour című, 2003-2004-es turnéját, valamint élete utolsó négy évét mutatja be.

Johan Renck, a Lazarus című videó rendezője a filmben elmondja: „Később jöttem rá, hogy a forgatás hetében tudatták vele, hogy vége… Befejezik a kezelést, a betegség győzött”.
Renck arról is beszélt, hogy a videó, melyben Bowie bekötött szemmel fekszik az ágyban, nem az énekes betegségére utal: „Számomra ez a történet bibliai vonatkozásával kapcsolatos, a feltámadással, semmi köze David állapotához. Azért ilyen a jelenet, mert nekem tetszett ez a kép világ”.

Bowie producere, Tony Visconti is megszólal a dokumentumfilmben. Szerinte a világsztár „csúcsformában” volt, amikor utolsó albumát, a Blackstart rögzítették. Az album 2016. január 8-án, Bowie 69. születésnapján jelent meg. Két nappal később az énekes meghalt.

Felesége így emlékezett meg imádott férje születésnapjáról:

#fbf #imanarchive #BowieForever

A photo posted by IMAN (@the_real_iman) on

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057711
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057711
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője