Lányokkal edz a Rapülők

Lányokkal edz a Rapülők

Geszti Péter
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 20. 10:00
ozs

Bő egy hónap van a Rapülők arénashow-jáig, ennyi ideje maradt Gesztiéknek testük felturbózására. Mivel az izzadtságszagú edzőtermek hangulata a zenekar egyik tagjának sem volt ínyére, Rubint Réka alakformáló tornaóráját választották a fizikai felkészülés megkezdésére. Ezeken az órákon ráadásul csak lányok vesznek részt.

– Nem szerettem soha a konditermeket, és amúgy is sokkal jobban szeretünk csajok között mozogni. A színpadi jelenléthez és mozgáshoz a konditermekben szerezhető erőnlétnek semmi köze. A sok izom az lemerevít, a zenéléshez pedig energia kell. Emiatt most a kajálásban is mindenre jobban odafigyelünk, nem eszünk össze mindent ész nélkül – magyarázta az edzés után Berkes Gábor. A másfél órás tornaórát a zenekarból egyébként egyik tag sem mozogta végig, a frontember szerint ez nem is volt cél.

– Erőnléti tesztedzés volt csak. Egyébként nem az a két óra a fárasztó, amit majd a színpadon töltünk, hanem a már mögöttünk lévő nyolc hónap felkészülés a show-ra. Az első koncert napjára szerintem már maximálisan fel leszünk pörgetve és ki leszünk pattintva. Fizikailag olyasmi megterhelés lehet, mint egy focistának egy meccs. Csak itt az a különbség, hogy sokkal több energiát kapsz vissza az emberektől. A közönségtől visszajön minden – summázta Geszti Péter.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.