Celeb

Lajcsiékat sokkolta a vádemelés

Bors

2017. január 13. péntek 04:10

Nem ébredt még fel a sokkból Galambos Lajcsi és családja, és koncepciós eljárásról beszélnek. Azt is megtudtuk, miért gondolják ezt.

A Galambos családot sokkolta a vádemelés híre, az meg különösen, hogy – mint tegnap megírta a Bors – a hatóságok szerint közel ötvenmillió forinttal rövidítette meg a víz-, gáz és áramszolgáltatókat. De ezenfelül vesztegetés is került a vádiratba. Ügyvédje szerint Lajcsinak az a meggyőződése, hogy koncepciós per folyik ellene, s ezt a gyanút most újabb furcsaság erősítette meg benne.

– A nyomozóhatóság a nyomozást december közepén lezárta, a körülbelül tízezer oldalas nyomozati anyagból pedig alig egy hónap alatt már meg is született a vádirat – mondta a Borsnak dr. Fröhlich Krisztián. – Azt gondoljuk, hogy ez csak úgy történhetett meg ilyen rövid idő alatt, ha már a nyomozás lezárása előtt elkezdték írni. Galambos Lajos továbbra is azt mondja, ártatlan, és koncepciós eljárás folyik ellene – tette hozzá.

A tizenegy kötetből álló nyomozati anyag valóban méretes oszlopot alkothat, további meglepetés, hogy a bíróság közleménye szerint a gyanúsítottak száma alaposan megnőtt. Míg eleinte csak Lajcsit, a feleségét, Boglárkát, és egyik munkatársukat, Cs. Cs.-t kötötték össze a bűncselekmények elkövetésével, a friss közlemény Lajcsi mellett már tíz másik elkövetőt említ. A trombitaművész munkatársát és annak feleségét, a vesztegetésben részt vevő két közüzemi dolgozót, valamint a tatai lakópark közös képviselőit és két villanyszerelőt vádolták még meg.

Lajcsi ügyvédje azt is elmondta: az is meglepte ügyfelét, hogy ilyen hirtelen és épp most ad­ta ki a ha­tóság a közleményét.

– Január 8-án Lajcsi be­ment és jelezte az ügyészségnek, hogy külföldre utazik. Szerdán hazajön Dél-Amerikából – mondta dr. Fröhlich, hozzátéve: épp ebben a helyzetben látott napvilágot a vádemelés. Voltak egyébként, akik azt tételezték fel, Lajcsi külföldre szökött.

Egy, a családhoz közeli forrásunk azt is elmondta, nem csak Lajcsit érte sokként a vádemelés  és hogy börtönbe is küldenék, párjának és gyermekeinek is hideg zuhany volt a közlemény. Úgy tudjuk, Lajcsi már szerda este hívta is a családját, és fogadkozik, a bíróságon cáfolni fogja a hatóságok állításait.  

További cikkek

Veszteség

Képtelen elszakadni elhunyt feleségétől Koltai Lajos

Szexi

Öt éven keresztül a hazát védte, most pornófilmekben fegyverezi le a férfiakat

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

NB I: Puskás Akadémia–Ferencváros – élőben az NSO-n!

ripost.hu

Ezért érdemes most összegyűjtened 10 tojásos dobozt

life.hu

Váratlan fordulat! Mégsem Szilágyi Gerda írta a megdöbbentő sorokat?

vg.hu

Kiderült, miért húzódik el sokaknál a Covid-megbetegedés

kemma.hu

Életveszélyes útszakaszon akart átmenni az idős asszony, akit elgázoltak Nagysápnál

nemzetisport.hu

Videó: a svéd kézisek odébb tették a rossz helyen parkoló autót Budapesten

vg.hu

Az omikron egyik alváltozata az eddigieknél is fertőzőbb lehet

origo.hu

Megszólalt a Nagy Ő: elmondta, valójában mi volt közte és a győztes lány között

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 28.: az Ikrek az igazat látja, a Szűz új felismerésekre bukkan

origo.hu

Filmbe illő autós üldözés volt Debrecenben, azt is felvették, ahogy leteperik a rablókat - videó