Celeb

Kirúgták az Echo Tv egyik legismertebb riporterét

Bors

2017. január 5. csütörtök 15:40

Nemrég került a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc tulajdonába. A hír megjelenése után nem sokkal, Mészáros a 444-nek azt mondta: „jó tévét, nézető tévét, jobboldali tévét” szeretne csinálni.

Ennek egyik első lépése volt a székház váltás. Erről szerdán számolt be a hvg.hu, ahol arról írtak, hogy a csatorna a Nap Tv Angol utcai, közpénzből felújított épületébe költözik be, már megállapodott a polgármester-üzletember Gyárfás Tamással.

A lapnak arról is beszélt, hogy szeretné, ha újraindulna a Sajtóklub című műsor Bayer Zsolttal, Lovas Istvánnal és Bencsik Andrással.

Most pedig az is kiderült, hogy kire nem számít. Az Echo Tv egyik leghíresebb riporterére, Kadarkai Endrére, akinek megszűnik két műsora is ezzel, a Csakazértis és az Arckép - írta a Blikk. Utóbbiban beszélt Kőhalmi Zoltán a gyenge standuposokról, de itt indult el az énekes Ákos botránya is, „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak” – mondta, ami miatt szerződést bontott vele a Telekom.

További cikkek

Szakítás

Horváth Gréta édesanyja megható vallomása: „Örülök, hogy az édesanyád lehetek”

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Az orvosok is elsápadtak attól, ami a beteg fülében mászkált

ripost.hu

Ettől a trükktől lesz tökéletes a hurka

she.life.hu

Mindketten belehaltunk, hogy társként kudarcot vallottunk

hirtv.hu

Élő adásban gázolták el a riporternőt

sonline.hu

Már a világcsúcsdöntésre készül az Európa-bajnok Nyers Mónika

origo.hu

Így fejlődött a tévék formavilága 2021-ben

vg.hu

Több száz embert kellett evakuálni a kaliforniai erdőtűz miatt

vg.hu

Jövő nyáron már nem kuna kell a horvátországi nyaraláshoz

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a svédek továbbra is hibátlanok a középdöntőben

origo.hu

Nézegessen képeket az egykori magyar gyorsétteremláncról, a City Grillről!