Csalódott vásárlók tucatjai fakadtak ki az interneten annak a cégnek az oldalán, amely gyakran Hódi Pamelával hirdeti magát. A ruhagyártó törli a számára kellemetlen üzeneteket a Facebookról, letiltja a felhasználókat, hogy ne tudjanak nyilvánosan panaszt tenni. Vannak, akik már hivatalos útra terelték az ügyet, és a fogyasztóvédelemhez fordultak segítségért, mert elegük van abból, hogy panaszaik süket fülekre találnak.
– A párom sokszor rendelt tőlük, a hozzászólásait már törölték a netről, mert ciki nekik. Egy hasonló cipőben járó hölgy felvette velünk a kapcsolatot. Megkerestük a fogyasztóvédelmet mindketten. E-mailre, telefonokra nem válaszolnak, a visszáruk rendre visszajönnek, mert nem veszik át – mondta el a Borsnak B. T., az egyik vásárló.
– Régi, rendszeres vevőjük vagyok, de most már elfogyott a türelmem. Felháborító, hogy miket meg nem enged magának ez a cég. Drágák a ruhák, nemrég leadtam egy majd’ harmincezres rendelést, amiben cserét kértem. Azt mondták, hogy legkésőbb holnap megjönnek a termékek. Hetek óta várom, és persze elérhetetlenek – panaszkodott egy hölgy. Egy másik nő, V. M. pedig azért akadt ki, mert december 5-én küldött vissza ruhákat a vállalatnak, és azóta is fut a pénze után. A hölgy nyilvánosan mondta el a véleményét, sérelmezte, hogy még csak nem is válaszolnak. Persze az ő üzenetei is eltűntek azóta.
Hódi Pamela már hosszú ideje a márka arcaként tündököl, rendszeresen fotózzák őt. Természetesen az Édes Élet sztárját is megkérdeztük, mit tud a céget ért vádakról, de nem lettünk okosabbak.
– Nem tudok semmit a problémákról, engem nem keresett meg senki, és nem is szeretnék mondani semmit – mondta a Borsnak Pamela, akit éppen egy fotózáson értünk el.
Azonnal tárcsáztuk a ruhacég megadott mobilszámait, bíztunk abban, hogy talán sikerül választ kicsikarnunk a csalódott vásárlók örömére.
Első hívásra egy férfi fel is vette a telefont, azonban miután elmondtuk, hogy honnan hívjuk, azonnal letette. Ezután pedig már hiába álltunk be az őket hívogatók táborába, nem jártunk sikerrel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.