Ismeretlen területre tévedt a Barátok közt sztárja

Ismeretlen területre tévedt a Barátok közt sztárja

R. Kárpáti Péter
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 17. 09:30
F. Zs.

A számára eddig ismeretlen környezetben, táncos musicalben lép színpadra a Ba­rátok közt sztárja, aki talán maga sem hitte volna, hogy ilyen jól érzi majd magát 24 profi táncos társaságában. R. Kárpáti Péter a „Gyöngyhajú lány balladája” című zenés-táncos darabra ka­pott felkérést, amit a világhírű ExperiDance tánccsoport különleges előadásmódja tesz még egyedibbé, és még valami: az idén 55 éves Omega zenekar 21 ikonikus slágere. A darab 2016. március 12-én a RaM Colosseum színpadán debütált nagy sikerrel, az azóta eltelt idő alatt pedig tovább csiszolódott. A stáb most Békéscsabára tart.

– Majdnem minden tagunknak van valamilyen kötődése Békéscsabához, így gyakorlatilag mind hazamegyünk – mondja a Borsnak R. Kárpáti Péter. – Mi, színészek úgy hívjuk a várost, hogy békéscsapda, hiszen aki egyszer eltölt itt pár napot, azt rabul ejti a város. Ide utazunk most Fésűs Nellyvel, Szomor Gyurival, Lux Ádámmal és a többi kiváló művésztársammal.

R. Kárpáti szá­mára különleges kihívás a darab, hiszen egyszerre több szerepben is játszik.

– Pontosan öt szerepben. Én vagyok többek között a Hold, a portás, a férfi, a kalauz és a strici. Azt hittem, öt szerepért öt gázsi jár! – teszi hozzá nevetve, majd már komolyan mondja: – Rendkívüli módon élvezem! Egy színész számára ez úgynevezett jutalomjáték, ha egyszerre ennyi karaktert személyesíthet meg a színpadon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.