Celeb

Hajdú Péter nagyszerű gesztust tett

Bors

Létrehozva: 2017.01.17.

A televíziós saját műsorában minden héten látható kis Csinszkát és családját segítette ki, miután kiderült, hogy a nyolcéves kislánynak átmeneti otthonba kellett költöznie. Történt, hogy az Esti frizbiben rendre feltűnő kislány és családja bajba került, mert otthonuk egy csőtörés miatt lakhatatlanná vált, ekkor lépett közbe Hajdú, aki végül kifizette az albérletet, hogy a család együtt maradhasson.

– Akkor derült ki, hogy baj van, amikor felhívtam Csinszka anyukáját, hogy boldog új évet kívánjak. Elmesélte, mi történt, és egyértelmű volt, segítenem kell! Csinszka és Gergő nem lehetnek a szüleik és otthon nélkül – mesélte a producer.

Kálváriájukról Csinszka édesanyja, Kaiserné Skoflek Viktória mesélt a Blikknek.

– Víz nélkül maradtunk az ünnepek alatt, csőtörés volt, amit a hideg miatt képtelenség volt megjavítani – magyarázta az elkeseredett anyuka. – Nem kerestem Pétert, nem kértem segítséget, de amikor megkérdezte, hogyan teltek az ünnepek, nem tudtam magamban tartani.

A gyerekek ekkor már átmeneti otthonba költöztek, a családos producer azonban nem hagyhatta, hogy a gyerekek a szülők nélkül éljenek.

– Néhány százezerről van szó, amit múlt pénteken utaltam el. Beszéltem a főbérlővel, és garanciát vállaltam a családért. Manapság nehéz lakást találni, ha nem rendelkezik az ember biztos anyagi háttérrel – sóhajtott Hajdú. – Örülök, hogy segíthettem nekik, és a gyerekek újra a szüleikkel vannak. Én pontosan tudom, hogy ez mennyire fontos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715019613
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715019613
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715019613
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715019613
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715019613
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség