Celeb

A jóideje józan Gesztesi kedveli Liptai új párját

Bors

Létrehozva: 2017.01.28.

Forrás: Czerkl Gábor

Gesztesi Károlyt interjúvolta meg a Blikk, aki azt állítja, hogy tavalyi balesete óta – amiért bevonták a jogosítványát – egy kortyot sem ivott. Hiába kételkedik ebben bárki, Gesztesi ragaszkodik igazához:

„Miért hazudnék? Ráadásul hívő ember vagyok. Nem hazudhatok! November 6-án amatőr voltam, ittasan vezettem, ezért meg is büntettek, bár nem büntetésnek fogom fel.”

Egyébként az állítja, előtte sem ivott gyakran. „Hát, nevetni fogsz, de nem, mert az az időszak számomra már a felkészülésről szólt. Csak egy spontán tivornyám volt tavaly nyáron (…) Két és fél napig tartott, és imádtam minden pillanatát. Ha nincs munka, hedonistává változom, de most felkészülésben vagyok. Innék, ha kívánnám, de nem kívánom.”

A lap korábbi feleségéről, Liptai Claudiáról, illetve párjáról, Pataki Ádámról is kérdezte.

„Én őt nagyon szeretem, és a mostani párját is kedvelem. Sőt úgy szurkoltam végig a 2014-es vízilabda-Eb egyik meccsét, hogy Pataki Ádám ott őrjöngött mellettem, és nem tudtam, ő akkor már együtt volt Claudiával. Akkor csodálkoztam rá, amikor Clau bemutatott minket egymásnak. Ádám erre azt mondta, akart volna szólni, de olyan elánnal szurkoltam, hogy ez nem lett volna jó alkalom. Ilyesmiről azóta sem beszéltünk, legfeljebb a gyerekről. Szimpatikus fickó.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190993_auto_resized.jpg
origo.hu

Az elhagyatott kínai bevásárlóközpont Leedsben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191364_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Több életem is van" – őszinte vallomást tett Szinetár Dóra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián