Akár azt is mondhatná, hogy a genetikának köszönheti csodás alakját, és hogy legalább tíz évet letagadhatna a korából, de ez csak részben van így. A 49 éves topmodell, Rábaközi Andrea bevallotta, mindent megtesz azért, hogy megőrizze fiatalságát, és ma is ugyanúgy áll rajta az a ruha, amit Geszti Péter I love you című klipjében viselt 24 évesen, mint akkor. A tudatos táplálkozásban hisz, ezt még karácsonykor is tartotta.
– Nem azért, mert muszáj, hanem mert én így szeretek élni. Dupla oroszlán vagyok, lusta. A sportot nem nekem találták ki, így aztán az étkezésre kell odafigyelnem. Nyers koszton élek, gyermekkoromban sem szerettem a főtt ételeket. A férjemnek és a két fiamnak megfőzök bármit, de van, hogy meg sem kóstolom. Szerintem paradicsomon, mozzarellán, mogyorón és rukkolán élek évek óta, de nekem ez nem lemondás. Hetente egyszer megengedem magamnak, hogy jóllakjak! – magyarázta a Borsnak Andi. A divatiskolát vezető szőkeség a bőrére is fokozottan figyel, a hétköznapokban minimálisan sminkel, mert még ma is rendszeresen fotózzák.
– Kéthetente járok kozmetikushoz, próbáltam már LED-maszkos fényterápiát, oxigéntöltést, amitől tényleg életteli lett az arcom! Használok krémeket, de arra figyelek, hogy mindig más márkát válasszak, mert ha hozzászokik a bőr egyhez, hatástalanná válik. És imádom a pakolásokat! – mondta el a Borsnak Andi, aki évente 2-3 alkalommal beleugrik a képen látható ruhába, hogy ellenőrizze az alakját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.