Tordai Teri: Megbékéltem a ráncaimmal - interjú

Hetvennégy évesen is hihetetlenül energikus. Honnan nyeri az energiáját?

Valóban az vagyok, meg is vagyok elégedve magammal! Boldogsággal tölt el, hogy így alakult az életem, a pályám, és olyan foglalkozást választottam, ami még most, a nyugdíjaséveimben is örömet szerez. Ez egy ajándék! Az emberek idejének nyolcvan százalékát a munka tölti ki, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy olyan szakmát válasszunk, amit akár még a nyugdíj után is van kedvünk csinálni. Sokaknak tette tönkre az életét egy rossz dön­tés. Nekem a család és a munka szolgáltatja az energiámat.

Soha nem vágyott hagyományos nyugdíjasévekre?

A nagyszüleimtől és a szüleimtől is azt láttam, hogy kortól függetlenül dolgoztak. Az én generációm egy nagyon dinamikus generáció, nem is nagyon engedhetjük meg magunknak, hogy otthon üljünk, mert amikor mi elmentünk nyugdíjba, még alacsonyabb volt a nyugdíj összege a közalkalmazotti szférában. Ezért van az, hogy sokan munkát vállalnak. Ha nem ezt a pályát választottam volna, akkor valószínűleg időskoromra kita­nulok egy olyan szakmát, ami­ben most tudnék dolgozni. Fon­tosnak tartom, hogy azt sugalljuk a környezetünk felé, hogy nem mindig a tétlenség a nyerő, és tartsuk nyitva a szívünket, lelkünket, eszünket a világra.

Irigylésre méltó az optimizmusa.

Rengeteg pozitív dolgot látok magam körül, amelyek jókedvvel töltenek el. Büszke vagyok a lányomra, Lilire, aki három gyereket nevel, és nagyon jól csinálja. Büszke vagyok arra, hogy kifejezetten jó szerepeket kapok az Újszínházban. A két fiú unokám például a napokban látott először színpadon Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből készült színdarabban. Baradlaynét alakítom, ajándékként élem meg, hogy ebben a szerepben láthattak. Jókedvet szeretnék magam körül, nem akarok olyan nagyi lenni, mint gyerekkorom nagynénikéi és nagybácsijai, akik mindent túlbonyolítottak, és állandóan rosszkedvűek voltak. Az életem nagyobb részét már teljesítettem, és arra minden hibájával együtt boldogan tekintek vissza.

És ez maradjon is így még nagyon sokáig!

Amikor másfél éve megszületett a harmadik unokám, Dorka, felnéztem az égre, és úgy éreztem, én bizony százharminc évig fogok élni. Akkor azt mondtam, na jó, tíz évet odaadok neked, Jóistenem. Ez annyit jelent, hogy tele vagyok tervekkel, van türelmem meghallgatni a szeretteimet. Nem én pörgetem már az életet, csak szépen benne vagyok. 

Sok időt tölt az unokáival?

Nem egy vasárnapi nagymama vagyok, aki hétvégén finom ebéddel várja őket, majd puszit ad nekik, és egy hét múlva ez megismétlődik. Én a mindennapi életük része vagyok. Előfordult, hogy a szülők kettesben töltötték az estét, és odaadták nekem az újszülöttet, és ez azóta sem változott. Gyakran alszanak nálam a gyerekek. Nekem ez boldog kötelezettség! Az is kerek perec kiderült számomra, hogy a legjobban a gyerekekkel és a kutyákkal értek szót. A játszótéren tudok igazán jót beszélgetni. Lilit úgy neveltem, hogy rengeteget beszélgettünk, és ő is sokat beszélget az övéivel, nagyszerű gyerekei vannak. A kicsi pedig külön fantasztikus. A nagyok már hatalmas sebességgel közlekednek, mondtam is Lilinek, hogy én Dorkával vagyok egy sebességben. Szépen kézen fogva bandukolunk egymás mellett, a hetvennégy és a másfél éves, és ez nagyon jó! Mindenben megtalálom az örömet, nem foglalkozom azzal, közben hány éves lettem, hány ráncom lett, csak azzal, mennyi izgalmat rejt még a világ.

Élvezi a nagymamaszerepet?

Nagyon! A felelősség a szülőké, az öröm az enyém.

Szigorú a gyerekekkel?

Nem, sőt! Egy szabályt azonban maradéktalanul betartok. Ha szeretnék valamit vásárolni Ádámnak és Áronnak, mindig megkérdezem, szabad-e, vagy aktuálisan el vannak-e tiltva az adott dologtól, mert épp büntetésben vannak. Alkalmazkodom a szülők pedagógiájához. Szerintem a gyerek a legnagyobb ragaszkodást a szülei felé érezze, fogadja el a döntéseiket, a nagyi bandukoljon hátul, és ha szükség van, nyújtsa a kezét, de betartva a család szabályait. Régimódi vagyok, nem akarok vezérlő nagyi lenni. Én csak sugárzom a meleget és fogom a kezüket.

Ha pedig nem unokázik, akkor a színpadon áll…

Ebben az évadban már a második premieremre készülök, öt darabban játszom, és Béres Ilonával újra játsszuk az én személyes kedvencemet, a Szkalla lányokat is.

Ilona nemcsak a kolléganője, hanem évtizedes barátnője.

Bizony! Jövő hétre már meg is van beszélve a következő találkozásunk Halász Jutkával kiegészítve. Elmegyünk egy cukrászdába, és megbeszéljük, kivel mi történt. Őrizzük a barátságunkat! Ilonával egyébként is szoros a kapcsolatunk. Gyakran teszünk nagy erdei sétákat Janó kutyámmal együtt. Ez duplán jó. Beszélgetünk, és fontos, hogy mozogjunk, mozogjunk és mozogjunk! Az idős­korral jár lustaság is, de ez ellen tudatosan tenni kell! 

A rendszeres mozgás kipipálva. Az étkezésére is odafigyel?

Ahhoz az egyhez ragaszkodom, hogy meleg ebédet egyek. Érdekes, hogy vacsorára viszont  nem tudok meleget enni, nem kívánom. Az unokáimnak mindig adok almát, így én is újra rászoktam az almázásra. Az autómban pedig állandóan van szénsavmentes ásványvíz, egészséges, és muszáj sok folyadékot inni. Nem vonok meg magamtól semmit, imádom a gesztenyepürét tejszínhabbal. Kapható vagyok az édességekre, de mivel sokat mozgok, ez nem okoz gondot. Ugyan nekem is recseg-ropog itt-ott, de ez nem tart vissza a mozgástól. Sokszor fáj a jobb lábam, a csípőm, ám amint dolgozom, kiáll a fájdalom a lábamból. A munka számomra mindenre gyógyír, azt tartom a fiatalság titkának.

Békében van a tükörképével?

Nem kell az éveket számolgatni! Állítólag szép lány voltam, ám a szépség elkopik, és azt a belső szépséggel kell pótolni. Jókedvvel, kedvességgel és humorral. Ha a belsődet építed, akkor az egyensúlyt teremt a külső kopásoddal szemben. Becsüljük meg, ha aktívan meg tudjuk érni ezt a kort. A kortársaimnak szoktam mondani, hogy a korunk rajtunk múlik, ne roskadjunk össze az évek alatt, foglalkozzunk inkább egyre többet a világgal.

A gondjait hogyan orvosolja?

Sokat beszélgetek Lilivel, aztán van két jó barátom, de ha nyugtalanabb vagyok, nem tudok dönteni egy-egy kérdésben, vagy nehezebb a lelkem, akkor elmegyek a templomba, és belső beszélgetést folytatok a Jóistennel és az édesanyámmal. Ez nekem erőt ad, és a hitemtől lelki egyensúlyban érzem magam!

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!