Celeb

Komoly fenyegetés a fánkok miatt: Vajna Tímeát óva inti a szakértő

N. G.

Létrehozva: 2016.11.03.

Komoly figyelmeztetést kapott Vajna Tímea a Facebookon. Az apropó: a fánkozó újbóli megnyitója. A szakértő szerint Tímeának nem árt a jövôben nyitott szemmel járnia.

Óriási hírverés, ingyen fánk, támadás – Vajna Tímea fánkozója, a Mr. Funk mindössze egy napot volt csak eddig nyitva, máris hatalmas a felfordulás körülötte. A médiamágnás felesége két nagyszabású megnyitót is tartott október közepén, de már azt is üvegcsörömpölés zavarta meg. Ismeretlenek ugyanis betörték a kirakatot. Sokan ezt a Vajna házaspár személye elleni támadásnak tudták be, Tímea is erre gondolhatott, a Facebookon ugyanis azt írta: „Komolyan nem értem, miért van ennyi rosszindulat néhány emberben…”

Nem sokkal később pedig az üzlet be is zárt – technikai okokra hivatkozva. Vajna Tímea a napokban ismét reklámozni kezdte az édességboltot, amely holnap nyitna – de máris itt az újabb botrány. A filmügyi kormánybiztos feleségének közösségi oldalán a következő sorok jelen- tek meg:

„Timike! Ugye rosszul látom, hallom, olvasom, hogy kinyitnád újból azt a f*s fánkozót! Figyi! Ne erőlködj, elkönyveltünk annak, ami vagy, tudod. Hiába is próbálkozol, számunkra mindig is egy GOLD DIGGER maradsz, aki közpénzen élősködik és éli kis világát. Eljön ám az idő, amikor számot kell ám adni mindenről. De az a vádlottak padján lesz. Szóval ne feltűnősködj tovább szerintem. De te tudod…”

A fenyegető üzenet Tímea közösségi oldalára érkezett. Bár a kommentelő nem írta, hogy pontosan mire céloz, mégis úgy tűnik, a rejtélyes célzás mögött komoly, konkrét ügy húzódik.

Mindez azonban egy cseppet sem érdekli Andy Vajna nejét. Sőt lehet, hogy annyira már a fánkozó sem tűnik izgalmas projektnek Tímea szemében. Hiszen nem csak válaszra sem méltatta az üzenetet, de továbbra is gond nélkül osztja meg a fényűző életmódját prezentáló fotóit, a héten éppen Marokkóból – a Bors nem is tudta elérni, amikor a véleményét akartuk kérdezni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715043013
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715043013
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715043013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715043013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség