Karácsonyék életben tartják az LGT dalait

Karácsonyék életben tartják az LGT dalait

LGT
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 10. 08:45
<p>Bár megállapodtak, hogy Somló Tamás halálával vége az LGT-nek, mégis a zenekar számaival lép színpadra a csapat két zenésze.</p>
N. D.

A rajongók már nem remélték, hogy fogadalmukkal ellentétben színpadon láthatják az LGT zenészeit, és élőben hallhatják kedvenc slágereiket. Somló Tamás halálával a Locomotiv GT munkássága véget ért, de sokan nem tudták: Somló a halála előtt közreműködött egy hiánypótló formáció, a Zenevonat elindításában Karácsony Jánossal és Solti Jánossal. Presser Gábor kivételével tehát az LGT tagjai igényelték a közös zenélést.

– Presser tudtával működik a zenekar – mondta Karácsony János –, mindenbe beleegyezését adta, feltételeket nem szabott. Alanyi jogon játsszuk ezeket a slágereket, hiszen valamennyi az én szerzeményem. Sajnos Somló már nem lehet velünk, de velünk marad az, amit annak idején mondott, amikor a betegeskedése miatt már nem járhatott velünk koncertezni: csináljátok, drukkolok nektek!

A Zenevonat a régi nagy LGT-slágereken túl felelevenít számos olyan dalt, amely az LGT nevéhez köthető, például azokat, amelyeket hajdan Kovács Kati és Katona Klári adott elő. Ezeket most Veres Mónika Nika énekli.

– Bevallom, a rég nem tapasztalt lámpaláz is visszatért most, hogy gyermekkorom kedvenc zenészeivel állhatok egy színpadon – mesélte Heincz Gábor Biga, aki szintén énekel a februári 12-i koncerten, a Budapest Kongresszusi Központban. Karácsony azt is elárulta: nem zárják ki, hogy új dalokat is szereznek, de minden a fogadtatástól függ. Amennyiben a közönség azt kívánja, még hosszú ideig száguldanak a Zenevonattal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.