Gyerekként verte az apja Caramelt

Molnár Ferenc Caramel zárkózott, szemérnes típus, most mégis megdöbbentően őszinte önéletrajzi könyvet írt. Különösen a gyerekkoráról szóló fejezetek sokkolják az olvasót.

Nemcsak az derül ki belőlük, hogy az énekes mélyszegénységben nőtt fel a törökszentmiklósi cigánytelepen, hanem az is, hogy nevelőapja rendszeresen verte. Tovább nehezítette a sorsát, hogy testvére, Imre hatévesen meghalt balesetben, öccse pedig fejlődési zavarral küzd: autista. A Szily Nóra szerkesztésében Caramel címen megjelent könyv mégsem keserű emlékezés, kíméletlenül igazmondó, de kíméletesen ítélkező. 

Sosem nyilatkozott szívesen a gyerekkoráról. Mi az oka, hogy most mégis kendőzetlenül mesél életének erről a rossz emlékekkel teli korszakáról?

Próbáltam mindig megúszni, de most nem tehettem kivételt. Annak ellenére, hogy ezek felidézése gyerekkori sebeket tépett fel. Nem akarom magamat igazolni vagy piedesztálra emelni, egyszerűen csak megszületett ez a könyv. Van benne néhány tanulság, ami véleményem szerint nagyon fontos.

A könyvben leírt történetek tanúsága szerint az édesapja gyakran bántalmazta önt és a család többi tagját. Kibékült az édesapjával?

Jó kérdés. De szerintem ezeket a sérelmeket nem szabad elengedni. Ez formálja az embert olyanná, amilyen. Ez mutat mindig tükröt. Egyébként nagyon örülök, hogy így nőttünk fel. Apámat nagyon szeretem. Bár valóban megtörténtek azok a dolgok, amelyekről a könyvben írtam, mégsem voltunk rosszban. Azt gondolom, hogy nem annak ellenére lettem ilyen, amilyen, hanem azzal együtt. Szerintem így kerek. Viszont tanulsága az van bőven.

Amikor gyerekként a paplan alatt walkmanről hallgatta Michael Jackson dalait, gondolta volna, hogy egyszer a legelismertebb magyar énekes lesz?

Fura válasz lesz, biztosan sokan nagyképűnek tartanak majd emiatt, de azt gondolom, hogy minden gyermekben megvan az a meggyőződés, amit  a Szállok a dallal című számban megírtam: „Tudtam, hogy én váltom meg majd a világot, láttam a jövőmet, és semmi sem bántott.” Szerintem ha egy gyerekben nincs meg ez a fajta hit, akkor baj van.

Mindent magának köszönhet

Néhány, gyerekkorról szóló, jellemző idézet Caramel könyvéből:

Annyit haragudtam évtizedekig… De ahogy felnőttem, elmúlt a dühöm, és elfogadtam sorsomat.

Mindent érzel, mindig. És egyre rosszabb. Ugyanaz a pofon sokkal fájdalmasabb, amikor kezd természetessé, mindennapossá válni. Megszokod, de mégse! Egyre jobban félsz, nem érted, és nem tudod, hogy ennek nem kéne így lennie. 

Apám a mai napig abban a tudatban él, hogy ő nem hibázott. Frankón.  

Tizenkét éven át meghagytam mindenkit abban az illúzióban, hogy én vagyok a szegény roma fiú, aki elindult a cigánytelepről, de hozott magával otthonról annyit, amivel ki tudott törni a semmiből. Sosem beszéltem arról, hogy mi az igazság a mese mögött. Az, hogy nem anyámnak, apámnak vagy a cigánytelepnek köszönhetek bármit is.