Celeb

Zarándokhely lesz a punkzenész budapesti háza

Vékony Zsolt

Létrehozva: 2016.10.01.

<p>Erdélyi Tamás az egyetlen magyar, aki a rock and roll halhatatlanjai közé tartozik. </p>

Mindezt azzal érte el, hogy a csapat indulásakor a The Ramones dobosa volt, Tommy Ramone néven. Az amerikai banda korai lemezeivel gyakorlatilag lefektette a punkzene alapjait, sokakat megihletve ezzel.

A zenész 1949. január 29-én született, Budapesten. Szülei túlélték a holokausztot, 1956-ban pedig úgy döntöttek, hogy emigrálnak az Egyesült Államokba. Ez hozta meg Tamás szerencséjét, hiszen innen gyakorlatilag egyenes út vezetett a zenélés és a világhírnév felé. A The Ramones eredeti tagjai közül ő élt legtovább, 2014 nyarán hunyt el epevezetékrák következtében.

Emlékét szerencsére most már Budapest is őrzi. Családja az emigrálásig a Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. szám alatt lakott, itt helyezték el az emléktáblát. Az épület hamar zarándokhellyé válhat.

– Ez na­gyon kedves tőled, így, magyarul reagált Tommy arra, amikor megmutattam neki a Ramones-tetoválásomat – anekdotázott Szabi. A rajongó 2003-ban találkozott egyik nagy ikonjával. Elmondása szerint tizenhárom évesen ragadta magával a banda zenéje, amelyből még most, negyven fölött sem nőtt ki.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek