Színpad helyett a műtőasztalra került az Operettszínház színésze

Színpad helyett a műtőasztalra került az Operettszínház színésze

vakbélgyulladás
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 29. 12:00
Műtőasztalra került Horváth Dániel, az Operettszínház fiatal színésze. A dominó eldőlt, és sodorta magával a többi kollégát is.
Fái

A Lady Budapestet játszották a Budapesti Operettszínházban, amikor a második felvonás alatt Horváth Dániel rosszul lett. Még jó, hogy akkor már nem kellett színpadra mennie.

– Lezuhanyoztam, és éreztem, nem vagyok jól. Még a bőröm is fájt, rázott a hideg, hányingerem volt. Másnap úgy ébredtem, hogy semmi bajom. El is mentem egy tévéfelvételre, de ott megint rosszul lettem. Hazamentem, aludtam, de nem javult a helyzet. Hívtam a rendezőasszisztenst, mivel vasárnap volt, segítsen ügyeletes orvost találni, mert felpuffadt a hasam, és kegyetlenül görcsölt. Elmentem, adott Algopyrin injekciót, hogy azzal végig tudom csinálni a délutáni előadást. De azt mondták, erről szó sem lehet, irány a Honvédkórház. Ott azonnal megállapították, hogy vak­bélgyulladása van, de olyan komoly, hogy néhány vizsgálat után be is tolták a műtőbe.

– Hatkor értem oda, hétkor már műtöttek, hajnali négykor ébredtem az altatásból – meséli most már vidáman Dani. – Kedden kiengedtek a kórházból, pénteken kivették a varratokat. A barátnőm, Simon Bogi Panna ápol, és vasárnap este Gömöri András Máté áll színpadra helyettem. A vakbélgyulladás miatt Máté most először nem lehet ott a Sztárban sztár stúdiójában, hogy szurkoljon szerelmének, Polyák Lillának.    

Muri váltja Polyák Lillát

A Sztárban sztár másik versenyzője, Muri Enikő szombaton áll először színpadra a Marie Antoinette címszerepében Polyák Lilla helyett, aki egyeztetési nehézségek miatt adta vissza a szerepet.

– Enikő csodálatos, eredetileg is ott volt a casting fináléjában, őt is akartuk – mondja az Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György. – Ilyen a színházi élet! Lillára folyamatosan számítunk.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.