Aradszky László pocakot eresztett, amit a felesége, Éva asszony súlyos kudarcként él meg. Az énekes már a 82. évét tapossa, vagyis abban az életkorban van, amikor az embereket néhány kiló súlyfelesleg már nem igazán érdekli, de a táncdalénekes mindig is fiatalabbnak nézett ki a koránál, és az életvitele sem egy átlagos nyugdíjasé, így őt érzékenyen érinti a kikerekedés.
– Rengeteg munkám volt az elmúlt hónapokban és van most is, ezért átgondolt döntést hoztam. Ahhoz, hogy bírjam energiával ezt az őrült tempót, csak ettem és ettem. Örök harcban állok a kilókkal, felváltva nyerjük a csatákat. Én is nézek tükörbe, és látom, hogy most megszaladt a súlyom, ezért újrakezdtem a sportolást – számolt be a Borsnak Aradszky.
Az énekes engedelmesen elfogyasztotta a felesége által egészséges ételekből összeállított menüt, de a gyomra hamarosan jelezte: ez bizony kevés. Az éhes férj ezért titkos felfedezőútra indult az éléskamrába.
– Éjszaka, amikor a feleségem már aludt, kijártam a hűtőszekrényhez. Miután ez kiderült, ő összetört. Úgy érzi, kudarcot vallott nálam a módszerével. Éjszakai zugevő lettem – pironkodott az énekes.
Aradszky nem akar úgy járni, mint évekkel ezelőtt, amikor elérte a kilencven kilót, ezért komoly fogadalmat tett. – Újra formába hozom magam, és három hét múlva nyoma sem lesz a túlsúlynak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.